Dragnea azt hallotta, hogy tavasszal letöltendő börtönbüntetésre fogják ítélni

A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke bevallása szerint „egyre többször hallja az utóbbi időben”, hogy letöltendő börtönbüntetésre ítélik tavasszal. Liviu Dragnea úgy véli, ezt a fajta nyomásgyakorlást „haragjukban idézik elő azok, akik elveszítették a választásokat”. 

„A nyomásgyakorlást nem csak én érzem, mindenki láthatja a televízióban. (...) Az este is voltam egy televíziós műsorban, ahol miután beszéltem erről, a többi meghívott is mondta, hogy ők is hallották. Körülbelül két hónapja - és az utóbbi hónapban egyre többször - hallom, hogy tavasszal letöltendő börtönbüntetésre ítélnek. Remélem, addig sikerül gyakorlatba ültetnem a kormányprogram nagy részét (...) Mindezt haragjukban idézik elő azok, akik elveszítették a választásokat, azok, akik más eredményben reménykedtek” – mondta Liviu Dragnea hétfőn este, a parlamentben adott sajtónyilatkozatában. 

A pártelnök kérdésre válaszolva hozzátette, az igazságszolgáltatás is nyomásgyakorlásnak van kitéve. „Azt hiszem, az igazságszolgáltatás is nyomásgyakorlásnak van kitéve, és az utóbbi időben semmi olyant nem észleltem, ami arra utalt volna, hogy ez a nyomásgyakorlás a pártok részéről érkezett volna, függetlenül attól, hogy éppen melyik volt hatalmon. Egy politikai párt nem képes nyomást gyakorolni az igazságszolgáltatásra, csak bizonyos intézményeknek vagy fontos állami tisztséget betöltő személyeknek áll módjukban ezt megtenni” – fogalmazott Dragnea. 

Arra a kérdésre, hogy szerinte születnek-e még döntések egy bizonyos elnöki irodában, azt mondta: „Annak alapján, amit az utóbbi időben láttam, nem mondhatom azt, hogy nem. Remélem, tévedek” – tette hozzá. 

Kimaradt?