Nőtt Hargita megyében a fűtési szezonra jellemző tűzesetek száma

A megyei készenléti felügyelőség (ISU) figyelmeztetései ellenére növekvő tendenciát mutat Hargita megyében a téli szezonra jellemző tűzesetek száma. 

Míg 2015 novemberében és decemberében, illetve 2016 januárjában 52, a fűtési rendszerek okozta tűzesetet jegyeztek, addig tavaly november-december folyamán, illetve 2017 első hónapjában már 62 ilyen esethez riasztották a tűzoltókat, és ez a szám várhatóan nőni fog, hiszen még csak január derekán járunk - ismertette az adatokat a Hargita megyei ISU sajtószóvivője. Alina Ciobotariu szerint decemberben volt a legtöbb dolguk a tűzoltóknak, a tavalyi esztendő utolsó hónapjában 36 tűzesethez hívták ki őket, míg 2015 decemberében mindössze 20 alkalommal volt szükség a közbelépésükre. 

A szóvivő elmondta, 2016 utolsó napján egy 81 éves, betegség miatt ágyhoz kötött nő szén-monoxid-mérgezésben halt meg homoródalmási házában. Azt követően ütött ki tűz a házban, hogy gyúlékony tárgyakat helyeztek a fűtésre használt fémkályha közelébe. 

Január eleje óta 14 hasonló tűzeset történt Hargita megyében, ezek közül 13-at kitakarítatlan kémények okozták. Csak ez elmúlt hétvégén öt kéménytűzhöz riasztották a felügyelőség munkatársait Maroshévízen, Székelyudvarhelyen, Borszéken és Csíkszentléleken - tette hozzá a szóvivő. 

A Hargita megyei tűzoltók ezért ismételten azt ajánlják a lakosságnak, hogy - lehetőleg még a fűtési szezon beállta előtt - ellenőriztessék a kéményeket, füstcsöveket, és tartsák be a tűzesetek megelőzését célzó óvintézkedéseket. 

Kapcsolódók

Kimaradt?