banner_XeiDH3Xk_970x250 (2).gif
banner_7ckyC6Ch_kuk szamok maszol webbanner 300x250.gif

Adományokra van szüksége az ósánci rehabilitációs központ lakóinak

Ruhára, cipőre és tisztálkodási szerekre van szükségük az Ósánc (Brădet) településen található rehabilitációs központ 24 lányának, miután szerdán porig égett a központ - nyilatkozta csütörtöki sajtótájékoztatóján a Brassó Megyei Tanács egészségügyi bizottságának elnöke, Andrei Kadaş.

"Tragikus a helyzet, tekintve, hogy ezeket az 5-18 év közötti lányokat nagyon megviselte lelkileg ez a helyzet.Nincs más otthonuk, hálószobájuk, ebédlőjük, csak ez a ház volt, amely teljesen leégett. Áthelyezték őket, jó körülmények között vannak, azonban mindenük hiányzik, a fogkefétől kezdve a ruhákig, cipőkig. Még a karácsonyi ajándékaik is benn égtek" - mondta Kadaş.A vizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy a túlforrósodott kémény okozta a balesetet. A bizottság vezetője szerint a központnak nem volt tűzesetekre vonatkozó biztosítása, annak ellenére, hogy tavaly kiutalták a pénzt a biztosításra a Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság számára.

A tűzeset miatt keletkezett kár több mint 100 ezer euró. A Brassó Megyei Tanács elnöke, Adrian Veştea azt nyilatkozta, hogy a vészhelyzeti tartalékból fedezik a nagyon sürgős kiadásokat.

A szerdán leégett központ teljes egészében fából épült, földszintből, emeletből és manzárdból állt. Az ingatlan a Brassó Megyei Tanács tulajdonában volt és a brassói Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság használta. A tűz kitörésekor az ingatlanban 24, különleges ellátásra szoruló, 5 és 18 év közötti lány tartózkodott, akiket kimenekítettek, és ideiglenesen egy másik védett otthonban helyeztek el.

A tűzoltást megnehezítette, hogy a tűzcsapok megfagytak, a tűzoltóautók tartályait nem lehetett feltölteni, így kilométerekről kellett hozzák a vizet. Öt órán át küzdöttek a lángokkal a brassói tűzoltók, míg végül sikerült eloltani a tüzet.

Kapcsolódók

Kimaradt?