Nem találták meg Nagyváradon a Sebes-Körösbe esett embert

A nagyváradi Garasos-híd közelében egy ember a Sebes-Körösbe esett és pár másodperc után eltűnt a jég alatt – ezzel riasztották szerdán koradélután a Körösvidéki Készenléti Felügyelőséget.

A szemtanúk – egy természetvédő civil szervezet tagjai – a bihon.ro portálnak azt nyilatkozták, hogy a partról mozgást látták a vízben, egyikük hívta a 112-es sürgősségi hívószámot, miközben ketten lementek a víz mellé, és látták, ahogyan egy embert sodor a víz, aki néhányszor a kezét emelte, majd mozdulatlan maradt arccal a vízben, amely besodorta a jég alá. Sem a szemtanúktól, sem a katasztrófavédelmiek közleményében nem derült ki, hogy férfi vagy nő járt szerencsétlenül.

A helyszínre tűzoltókat búvárokat és mentősöket küldtek, akik a helyszínen a jégről és ahol lehetett csónakból, a sok helyen 20 centiméter vastag jeget is feltörve keresték az eltüntet, de nem jártak sikerrel. A folyómederben mintegy kétszáz méter hosszan keresték a testet azokon a helyeken is, ahová a sodrás vihette volna, sajnos sikertelenül.

A keresést 14.35 órakor adták fel és folytatni fogják, amint a körülmények ezt lehetővé teszik.

Kimaradt?