Megszavazta az RMDSZ a nyugdíjak megadóztatásának eltörlését

Megszavazta a parlamentben az RMDSZ adótörvénykönyv módosítását célzó jogszabály-kezdeményezést - tájékoztat a szövetség közleményében. 

„A választásokat megelőző időszakban is elmondtuk, hogy az RMDSZ szükségesnek tekinti a nyugdíjak megadóztatásának felülvizsgálatát, hiszen elfogadhatatlan, hogy az amúgy is kis nyugdíjakra jövedelemadót számoljon az állam. Az RMDSZ a szakbizottsági munkálatok során a speciális nyugdíjak adóztatását szorgalmazta” – mutatott rá Erdei-Dolóczki István képviselő. 

Erdei-Doloczki István elmondta, hogy a szakbizottsági munkálatok alatt is arra tett javaslatot az RMDSZ, hogy csak a speciális nyugdíjakat adóztassák meg, azonban ezt a többség elutasította. „A csütörtökön elfogadott törvénytervezet értelmében a 2000 lej alatt levő nyugdíjak után nem kell 16 százalékos jövedelemadót fizetni, illetve eltöröltük az egészségügyi biztosítás kifizetésének kötelezettségét. Úgy gondolom, ez egy első lépés a normalizálódás fele, gyakorlatilag megemelték az értékét annak az összegnek, amely után a nyugdíjasok jövedelemadót kellett fizessenek” – mutatott az RMDSZ Szatmár megyei képviselője.

Csép Éva Andrea, a képviselőház munkaügyi és szociális bizottságának tikára elmondta: „2016-ban az 1050 lejes érték feletti nyugdíjakra rászámolták a 16 százalékos jövedelemadót, illetve 5,5 százalékos egészségügyi biztosítást is kellett fizetni. Ez azt jelentette, hogy egy 1200 lejes nyugdíjjal rendelkező személy 42 lejt fizetett ebből az összegből az államnak. A jelenlegi módosító-javaslat nem a legjobb megoldás, de rövid távon előrelépés a nyugdíjasok számára. Az RMDSZ azon fog dolgozni az elkövetkezőkben, hogy ez az adózási kötelezettség kizárólagosan csak a speciális nyugdíjakra vonatkozzon”. 

Az RMDSZ Maros megyei törvényhozója rámutatott a szövetség választási programjában szereplő nyugdíjkorrekciós program kidolgozásának fontosságára, amely az egyes csoportok között jelentkező aránytalanságok megszüntetését célozza: „Itt első körben a nyugdíjaskori garantált minimáljövedelem értékét kell megemelnünk, amely jelenleg 400 lej. Megnyugtató, hogy a kormányprogramban is szerepel ennek az értéknek a növelése. Az RMDSZ minden további nélkül a nyugdíjaskori garantált minimáljövedelem értékének a növelését szorgalmazza”. 

Kapcsolódók

Kimaradt?