Január 11-én helyezik végső nyugalomra Bárányi Ferencet

Január 11-én, jövő szerdán temetik el Temesváron dr. Bárányi Ferenc néhai orvost, írót és politikust.

A bánsági közélet egyik kiemelkedő alakja – volt parlamenti képviselő és rövid ideig egészségügyi miniszter – december elején, 80 éves korában hunyt el Budapesten, ahol súlyos betegséggel kezelték.

​Január 10-én, kedden 17 órától a temesvár-józsefvárosi római katolikus plébániatemplomban gyászmisét tartanak Bárányi Ferenc lelki üdvéért, s a rekviem keretében méltatják orvosi, szak- és regényírói, valamint közéleti munkásságát. Másnap, szerdán 11 órakor kezdődik a temetési szertartás és a végső búcsúztatás a temesvári Lippai úti temetőben, az úgynevezett örökmécsesnél.

A család kérése azok felé, akik elkísérik utolsó útjára Bárányi Ferencet, hogy ne vigyenek koszorút, csak egy szál virágot. A koszorúra szánt összeggel inkább támogassák a romániai Máltai Segélyszolgálat temesvári szervezetének munkáját, amelynek – feleségével, a 2014-ben elhunyt Bárányi Ildikóval – alapítója és hosszú ideig vezetője volt Bárányi Ferenc.

Kimaradt?