Dragnea: megfenyegettek, hogy le fognak tartóztatni

Egyesek semmitől nem riadnak vissza abbéli igyekezetükben, hogy megváltoztassák a történelmet - mondta csütörtökön este a Szociáldemokrata Párt elnöke, Liviu Dragnea, hozzátéve, hogy fenyegetésekben is volt része az utóbbi hetekben. 

„Közvetítőkön keresztül üzeneteket kaptam, miszerint le fognak tartóztatni, börtönbe fognak zárni. Amint tudják, én már rég bejelentettem, hogy mandátumom lejárta előtt egy nappal lemondok képviselői tisztségemről, hogy ne részesüljek a különnyugdíjból, amellyel nem értek egyet. 'Amint nem lesz mentelmi jogod, letartóztatunk” – ilyen fenyegetésekben is volt részem. Ezek a dolgok azonban nem ijesztenek meg engem, én nem engedek a fenyegetésnek. Egyesek mindent megkísérelnek, hogy megváltoztassák a történelmet. De ez már nem működik. Ők nem értették meg, hogy december 11-én a román választópolgárok elvágtak bizonyos szálakat. Ha valaki nem érti meg, hogy ha elindul egy hullám, azt még államelnöki tollvonással sem lehet megállítani, őt is elsodorja az a hullám, és történelemmé válik” – nyilatkozta Dragnea az Antena3 televízióban. A képviselőházi elnök hangsúlyozta, nem hagyja megfélemlíteni magát, és nem fog meghátrálni, mert a maga oldalán tudja a parlamentet és az alkotmányt, emellett pedig a választópolgárok nagy részének bizalmát is élvezi. A pártelnök hozzátette, tanult a múlt hibáiból, és mára a PSD olyan párt lett, amelyre szüksége van az országnak. 

„Ez a párt most pontosan olyan, amilyennek Victor Pontával elképzeltük 2010-ben. 2015-ben mindkettőnkre csapást mértek. Ő feladta, én felálltam és folytattam a munkát. Mostanra pedig olyan pártunk lett, amilyent mindig is szerettünk volna, és amilyenre szüksége van Romániának. Nekem pedig nincs, amitől tartanom” – tette hozzá Liviu Dragnea.

Kimaradt?