Kecskeszarvakat visel jogosítványképén egy pogány pap

Egy felszentelt pogány pap igazán furcsa kérése bólintott rá a maine-i külügyminisztérium.

A Maine-ben élő Phelan Moonsong kizárólag alvás és fürdés közben nem viseli a szarvait, amelyek „spirituális antennaként” szolgálnak számára és segítenek neki, hogy másokkal is megismertesse a pogány vallásokat.

A férfi még augusztusban igényelt új jogosítványt, ám amikor kifejtette vallási meggyőződését a hivatalban, azt mondták neki, hogy forduljon az ügyével a külügyminisztérium maine-i irodájához, amely, mivel nem volt tisztában a fejdíszválasztás pontos okával, bővebb információt kért Moonsongtól.

A hivatal szóvivője szerint az állam végül engedélyezte a férfinak, hogy kecskeszarvakkal a fején szerepeljen a jogosítványképén, mivel a szokatlan fejdísz vallási célokat szolgál és nem takarja ki a férfi arcát.

Moonsong, aki a múlt héten kapta meg az új jogosítványát, azt mondta, kecskeszarvaira ugyanúgy kellene tekinteni, mint egy apáca öltözékére vagy egy szikh turbánjára.

Kimaradt?