FRISSÍTVE: öngyilkos lett a Nagysinken fejbelőtt katona

FRISSÍTVE: Öngyilkosságot követett el a 01945-ös számú nagysinki egységben fejbelőtt tizedes - mondta el az Agerpresnek Viorel Siserman ezredes, a Kolozs Megyei Katonai Ügyészség vezetője.

Hozzátette: az ügyben már több személyt kihallgattak, megtörtént a helyszínelés, és az első vizsgálatokból az derült ki, hogy a tizedes öngyilkosságot követett el. „A katonánál nem találtunk levelet, ami megmagyarázhatná az öngyilkosságot. A mi meglátásunk szerint öngyilkosságról van szó. A fiatalember temetését követően a szülőket is kihallgatjuk majd" - tette hozzá a Kolozs Megyei Katonai Ügyészség vezetője.  Az ezredes elmondta, két-három héten belül, a kórbonctani eredményeket követően pontosabb információik lesznek az esetről. 

A Brassó megyei nagysinki katonai bázis egyik tizedesét kedden este találták holtan. A 28 éves fiatalember fején lőtt seb volt, amelyet a vizsgálatok szerint saját fegyvere ejtett rajta.

A 01945-ös számú egység közleménye szerint a katona holttestére az őrhelyen találtak rá. A férfi egyedülálló volt, és 2009 óta dolgozott a román hadsereg kötelékében. Az idei pszichológiai alkalmassági vizsgát sikerrel vette - mutat rá a közlemény.

Az ügyben nyomozást indított a Brassó Megyei Katonai Ügyészség, és a nagysinki katonai egység is bizottságot állított fel az eset kivizsgálására.

Kimaradt?