Tüntetés volt a Szatmár megyei kórház előtt egy fiatalember halála miatt

Körülbelül kétszázan tüntettek vasárnap este a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház előtt. A tiltakozók követelték, hogy az illetékesek tisztázzák egy 31 éves fiatalember halálának körülményeit, aki, miután kiengedték a sürgősségi osztályról, az intenzív terápiás osztályra került és elhunyt.

A tüntetés főszervezője, Călin Culcean fogorvos azt mondta: az orvosok közönye ellen tiltakoztak, akik a fiatalemberen egy komputertomográfos vizsgálatot sem végeztek el, miután a kerékpárja mellett, összeesve találtak rá. Három óra múlva kiengedték a sürgősségi osztályról, de a férfi néhány nap múlva ismét rosszul lett egy agyi vérrög miatt - nyilatkozta Culcean.

„Az esetet a rendőrség, valamint az etikai és a fegyelmi bizottság is vizsgálja. Én szeretném a legjobban, hogy a bűnösök megfizessenek” - nyilatkozta Marcela Papici, a kórház menedzsere.

A tüntetők orvosi maszkokat viseltek, amelyeken olyan feliratok álltak, hogy „A korrupció öl”, „A közöny öl”, „Az UPU öl”. A tiltakozók gyertyákat helyeztek el az elhunyt fiatalember emlékére.

A Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház intenzív osztályán pénteken éjjel hunyt el az a 31 éves fiatalember, akire november 20.-án találtak rá eszméletlen állapotban a rendőrök. Az áldozatot a megyei kórház sürgősségi osztályára szállították, ahonnan három órás megfigyelés után kiengedték. Másnapra nagyon rosszul lett, egy CT-vizsgálat után kiderült, hogy a rosszullétet egy vérrög okozta az agyában. A fiatalember kómába esett, majd meghalt. A férfi hozzátartozói, ismerősei azt állítják, hogy ha az esést követően azonnal elvégezték volna a komputertomográfos vizsgálatot, megmenthették volna az életét.

Kimaradt?