D. Cioloş: mélyreható államreformra van szükség

Mélyreható államreformra, a politikai osztály felfrissítésére van szükség, ugyanakkor a politikai viták során arra kell törekedni, hogy a felek ne csak hallják, hanem meg is hallgassák egymást - véli Dacian Cioloş kormányfő. 

Ha azt akarjuk, hogy az ország fejlődjön, mélyreható államreformra, a politikai osztály felfrissítésére és a társadalom által is felvállalt elvekre van szükség. (...) Széleskörű vitafolyamat eredményeként úgy kell módosítani az Alkotmányt, hogy az intézményileg tükrözze egyrészt azokat a demokratikus tapasztalatokat, amelyekre az évek során szert tett a román állam, másrészt a mindannyiunk által megérdemelt és kívánt jogok és szabadságok feletti társadalmi egyetértést” – fogalmazott a miniszterelnök az ország 1866-os Alkotmánya elfogadásának 150. és az 1991-es Alkotmány elfogadásának 25. évfordulója alkalmából tartott ünnepi alkotmánybírósági ülésen. A kormányfő hangsúlyozta, az alaptörvényben rögzített egyik legfontosabb elv az igazságszolgáltatás függetlensége. "Ezt védeni és biztosítani kell mindennemű intézményi és politikai tevékenységünk során" - mutatott rá Cioloş.

A kormányfő hangsúlyozta, Románia egyfajta "érettségi vizsga" küszöbén áll, hiszen két év múlva ünnepli az 1918-as egyesülés centenáriumát, majd átveszi az Európai Unió Tanácsának elnökségét. Az ország demokratikus rendszere szilárd alapokon nyugszik, ahhoz azonban, hogy biztosítani tudjuk az országprojekt megfelelő gyakorlatba ültetését, néhány jelenlegi állapoton változtatni kell - véli a kormányfő.

„Az, hogy bizonyos témákban eltérő álláspontokat képviselünk, a demokratikus pluralizmus természetes velejárója. Egy demokratikus vita azonban nem arról szól, hogy csak az én véleményem számít, vagy az van, amit én akarok, vagy semmi. Demokratikus vita az, amelyben nem csak halljuk, hanem meg is hallgatjuk egymást, és próbálunk közös álláspontot kialakítani" - magyarázta a miniszterelnök. 

Kimaradt?