Választás elé állították Dacian Cioloș kormányfőt

Nem fog részt venni egyetlen választási nagygyűlésen sem, és nem fog tanácsokat adni az embereknek azzal kapcsolatban, hogy kire szavazzanak - jelentette ki Dacian Cioloş kormányfő, hozzátéve, hogy nem fogja eladni a lelkiismeretét „semmiért a világon, és főleg nem egy miniszterelnöki tisztségért.”

Az Europa FM rádiócsatornának adott interjúban azzal kapcsolatban, hogy szeretne-e még egy kormányfői mandátumot, Cioloş úgy felelt: nem tudja, hogy szeretné-e, de kész bevállalni. Azt is elmondta: az első megkeresésre nem volt felkészülve, és sebtében vállalta el. „Most talán jobban fel vagyok készülve, mint akkor” - fogalmazott, hozzátéve, hogy számára az erkölcsi tartás, a becsületesség és a professzionalizmus továbbra is meghatározó értékek maradnak azoknak az embereknek a kiválasztásakor, akiket „előtérbe helyeznek.”

Cioloş azzal magyarázta jelenlétét bizonyos választási plakátokon, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL), valamint a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) is jelezte, hogy kormányfői tisztségre javasolná. A választási kampányban azonban nem hajlandó részt venni, tette hozzá.

Kormánya megalakításának első évfordulójára Cioloşt játékra hívták a műsorvezetők: választania kellett a következő tárgyak közül egyet: telefon, a „Victoria-palota kulcsai”, pénz, bankkártya, csavarhúzó és penna. A miniszterelnök a telefont választotta. „Azt hiszem, a professzionalizmus mellett az is nagyon fontos, hogy átlátható, nyitott legyél, és tudj kommunikálni” - magyarázta döntését Dacian Cioloş. 

Kapcsolódók

Kimaradt?