Villámcsődülettel szolidarizálnak Csíkszeredában a marosvásárhelyi katolikus iskola diákjaival

Csíkszereda főterén, a Márton Áron-szobornál fejezik ki szolidaritásukat szerda este a marosvásárhelyi katolikus iskola igazgatójával és az intézmény tanulóival – közölte blogján Darvas-Kozma József plébános, címzetes esperes. A szerda esti flash-mobnak folytatása is lesz szombaton.

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) hivatali visszaéléssel gyanúsítja és  hatvan napos hatósági felügyelet alá helyezte Tamási Zsolt-Józsefet,  a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnázium igazgatóját. Az ügyben Maros megyei főtanfelügyelő is érintett.

A DNA szerint a két gyanúsított annak ellenére járult hozzá a Római Katolikus Gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában a tanintézet nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. Az ügyészség szerint a két gyanúsított annak a 328 diáknak az érdekeit sértette meg, akik a 2015-2016-os tanévben olyan intézményben tanultak, mely nem rendelkezett hatósági engedéllyel, ezért tanulmányaik törvényesen nem ismerhetők el.

Gyertyagyújtással és közös imával fohászkodhatnak szerda este Csíkszeredában mindazok, akik „ellenzik a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnázium igazgatójának, Tamási Zsolt Józsefnek a meghurcolását”. Az intézményvezetővel és az iskola diákjaival együttérzők 20 órakor találkoznak a Szabadság-téri Márton Áron-szobornál. A szerdai villámcsődület folytatásaként szombat este 7 órakor a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium előtti járdaszakaszon állnak sorfalat és gyújtanak mécseseket.

Kapcsolódók

Kimaradt?