Fordulatot vett a bűnvádi nyomozás az 1989-es forradalom ügyében

Emberiesség elleni bűncselekmények gyanújával indított vizsgálatot ismeretlen tettesek ellen a katonai ügyészség az 1989-es forradalom ügyében - közölte szerdán a legfőbb ügyészség.

A vádhatóság szerint az 1989. december 22-én hatalomra került új politikai és katonai vezetés hatalmának megőrzése érdekében olyan intézkedéseket hozott, amelyek sok ember halálához, testi és lelki sérüléséhez vezettek, így ezek a cselekmények kimerítik az emberiesség elleni bűntettek ismérveit.

A katonai ügyészség a forradalom aktáinak vizsgálata során arra a következtetésre jutott, hogy a tettesek előre kidolgozott terv alapján egy polgárháború látszatát keltették, "az új vezetők hatalomra juttatása és legitimálása" érdekében.

A vádhatóság megállapítja: számos településen fegyveres incidensek történtek, amelyeket a polgári lakosság utcára szólításával és felfegyverzésével, a védelmi minisztérium vezetésének megosztásával, a fegyveres egységeknek adott ellentmondásos parancsokkal, a belügyi és katonai alakulatok egymás ellen való kijátszásával idéztek elő.

Az álhírek terjesztésébe a Román Televíziót (TVR) is bevonták, amely pánikkeltő, felhívásokat tett közzé. Mindennek a célja egy pszichológiai és médiaháború elindítása volt, amely aztán számos áldozatot szedett - mutat rá a közlemény.

Júniusban nyitották meg újra a dossziét

Az utóbbi negyed évszázadban széles körben elfogadottá vált az a feltételezés, hogy 1989 decemberében a kommunista diktátor elmenekülése után a hatalmat magához ragadó Ion Iliescu vezette reformkommunisták szerveztek száz áldozattal járó diverziós cselekményt, mégpedig azért, hogy egy nem létező ellenséget legyőzve, harci érdemeket szerezve igazolják hatalmukat. Most először történik azonban, hogy az akkori események büntetőjogi felelősségét vizsgáló ügyészség ugyanezt állítja. A vádhatóság közleményéből nem derül ki, milyen bizonyítékokkal rendelkeznek. 

A legfelső bíróság júniusban hagyta jóvá az 1989-es forradalom aktáinak újranyitását azt követően, hogy a forradalmárokat tömörítő, bukaresti December 21-e Egyesület több tagja pert nyert Románia ellen az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB), amiért Románia nem szolgáltatott igazságot a forradalom sebesültjeinek és a halálos áldozatok hozzátartozóinak.

A korábbi nem hivatalos statisztikai adatok szerint a Temesvárról indult, Nicolae Ceausescu kommunista diktátor bukásához vezető 1989-es forradalom napjaiban 1142-en vesztették életüket és 3138-an megsebesültek - túlnyomó többségük a diktátor elűzése után.

Kapcsolódók

Kimaradt?