Saját magának sem kegyelmezett a világ legbecsületesebb rendőre

A világ legbecsületesebb rendőreként elhíresült Tim Glover igencsak meglepődött, amikor visszanézte az egyik térfigyelő kamera felvételeit - írja a hvg.hu.

Az amerikai Haines Cityben élő Tim Glover nevét eddig is mindenki ismerte a városban, mostantól azonban az egész világ megismerhette őt. A floridai rendőr feladata ugyanis, hogy a közlekedési kamerák felvételeit ellenőrizze, és ha szükséges, a szabálytalankodó autósoknak kiküldje a büntetésről szóló csekket. Glover bírságolta már meg barátait és ismerőseit is, ezúttal azonban igencsak meglepődött, amikor visszanézte a kamera felvételeit.

A szeptember elején készült egyik képsoron a saját rendőrautóját látta, amint a pirosra váltó lámpánál hajtott be a kereszteződésbe. Glover a 10News-nak elmondta: először még reménykedett benne, hogy nem az ő kocsija volt, de amikor kiment a parkolóba és ellenőrizte a rendszámot stimmelt. Ezek után nem volt mit tenni, a közlekedési szabálysértés miatt saját magát is feljelentette.

Mint mondta, mindig is azt gondolta, ha valamit rosszul csinál az ember, azért vállalnia kell a felelősséget, ez alól pedig ő sem lehet kivétel. A férfi 160 dolláros bírságot "kapott", felettesei azonban nem rótták meg: dicséretet kapott becsületességéért.

Kimaradt?