Markó Attila az ANI vádjáról: újabb bemocskolási kísérlet

„Újabb bemocskolási, lejáratási kísérlet, amely ugyanolyan hamis, akár a többi” – írta Facebook-oldalára Markó Attila annak arról, hogy a feddhetetlenségi ügynökség (ANI) szerint az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának (DRI) vezetőjeként mandátuma alatt érdekkonfliktusba került.

Az ANI csütörtöki közleménye szerint a volt képviselő államtitkárként aláírt négy olyan szerződést, amelyek alapján a kormány hatáskörébe tartozó DRI vissza nem térítendő támogatásban részesítette a Romániai Magyar Jogászok Egyesületét, amelynek maga is tagja volt. Az ANI szerint a Romániai Magyar Jogászok Egyesülete a támogatást többek között szakmai továbbképzések szervezésére fordította, amelyeken Markó Attila is részt vett jogászi minőségében.

Egy civil szervezeti tagság önmagában nem lehet érdekellentét alapja – reagált a vádra a jelenleg Budapesten tartózkodó volt képviselő. „Mint a legtöbb, közélet iránt érdeklődő aktív magyar ember én is tagja voltam és vagyok számos magyar civil szervezetnek, némelyiket alapítottam is. Ez viszont nem jelenti azt, hogy bármelyikhez is patrimoniális kapcsolat, anyagi haszon vagy érdek fűzött volna” – emlékeztetett Markó.

A DRI volt vezetője felidézte: az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala a kormányon belül 2001-ben elsőként indított nyílt pályázati rendszert, kuratórium-szerű elbíráló bizottsággal, pontozásos elbírálással, precíz elszámolási szabályokkal. „A nyertes pályázók rendezvényein, eseményein rendszerint részt vettem, nem csak hivatalvezetőként, de abból a Romániában ma már bűnnek minősülő okból is, hogy kíváncsi voltam, mire megy el a közpénz” – részletezte.

Markó szerint a Romániai Magyar Jogászok Egyesülete is egy a soks záz pályázó közül, és emlékezete szerint utoljára 2008-ban volt pályázata, ráadásul minden évben letette a vagyon- és érdeknyilatkozatot, amelyben civil szervezeti tagságait is beírta. „Hogy közel tíz év után szúr ez szemet valakinek, az tovább mutat egy egyszerű vizsgálódásnál. De hát már csak ilyen ez a sajátosan értelmezett román jogállam: a mellékelt ábra szerint a tisztesség és az őszinteség hiba, az önéletrajz civil elemei pedig közhivatal gyakorlásának akadályai. Nagy az én hátam, elbírja már ezt is” – fogalmaz a volt képviselő.

Kapcsolódók

Kimaradt?