Johannis ismét „elismerte”, hogy a romániai német kisebbséghez tartozik

A tolerancia és a szabadság elengedhetetlen egy európai országban - nyilatkozta csütörtökön Klaus Johannis államfő A nemzeti kisebbségek parlamenti csoportja 1990-2016 című kötet bemutatóján. 

Románia nemzeti, vallási és kulturális sokszínűsége számtalan lehetőséget rejt magában, és ezt a potenciált folyamatosan ki kell aknázni. Egy magát európainak valló országban a szabadság és a tolerancia elengedhetetlen - fogalmazott az államelnök. Elmondta, egyrészt „személyes, lelki oka” van annak, hogy elfogadta az eseményre való meghívást, hiszen ő maga is a romániai német kisebbséghez tartozik. Ugyanakkor mélységes tiszteletet érez a nemzeti kisebbségek csoportja iránt, amelynek tagjai jelentősen hozzájárultak a romániai demokrácia kiépítéséhez - tette hozzá. 

„A nemzeti kisebbségek csoportjának parlamenti jelenléte nem csak azoknak vált hasznára az évek során, akiket ez a csoport képvisel, hanem az egész ország javát szolgálta, hiszen akár a demokrácia megerősítéséről, akár az emberi jogok betartását szorgalmazó harcról, akár a NATO-, akár az európai uniós csatlakozásról volt szó, önök mindig hűséges, tisztességes és elkötelezett partnereknek bizonyultak. A törvényhozói munkában való részvételükkel pedig hozzájárultak ahhoz, hogy Románia toleráns, a sokszínűséget elfogadó országgá váljon” – hangsúlyozta Klaus Johannis.

Kapcsolódók

Kimaradt?