Kalapáccsal szétvertek Moldovában a rendszáma miatt két székelyföldi kamiont

Megrongálták egy sepsiszentgyörgyi fuvarozó cég két kamionját keddre virradóra egy Brăila melletti faluban. A tettesnek a járművek Kovászna megyei rendszáma nem tetszett.

Az incidensről a háromszéki vállalkozás tulajdonosa, Váncsa Jenő számolt be a Maszolnak. Tájékoztatása szerint a cég két teherautója cukkorrépát szállított Moldova déli részébe egy osztrák cukorgyárnak. Kedden este a kamionok vezetői Brăila és Focșani között, a dunai kikötővárostól néhány kilométerre megálltak egy faluban pihenni. Az egyik sofőr ugyanis éppen erről a településről származik, és a testvéréhez tértek be vacsorázni.

A teherautókat a vendéglátójuk portájától mintegy ötven méterre parkolták le. Hajnaltájban a sofőrök éktelen zajra lettek figyelmesek, és kirohantak az utcára. A látvány ledöbbentette őket: egy ittas férfi egy hatalmas kalapáccsal ott döngette a kamionokat, ahol csak érte. Bezúzta a szélvédőket, letörte a visszapillantó tükröket, behorpasztotta a karosszériáikat, s közben üvöltözött.

„Azt ordibálta: magyarok, mit kerestek itt, menjetek vissza Kovászna megyébe!” – idézte fel az alkalmazottai beszámolóit a cégtulajdonos. Az agresszív, kalapáccsal hadonászó férfit nem tudták lecsillapítani a sofőrök. Egyiküknek sikerült beszállni a teherautójába, és elmenekítenie a helyszínről a járművet. A másikuk előbb a helyi rendőrőrsöt hívta, sikertelenül, majd a 112-es segélyhívó számon a brăilai rendőröket riasztotta.

Mire a rendőrök a helyszínre értek, a garázda férfi hazament. A rongálásnak több falubeli szemtanúja is volt, akiknek segítségével könnyű volt azonosítani. Kedden be is idézték a rendőrségre, ám a felszólításnak nem tett eleget – számolt be Váncsa Jenő. „A rendőrök tisztességesen helyszíneltek, lefotózták a megrongált kamionokat, és arról biztosítottak, hogy beindult az eljárás a tettes ellen” – mondta a vállalkozó.

A cégtulajdonos számításai szerint lejben tízezres nagyságrendű kára származott az incidensből. Az egyik kamionját annyira megrongálta a moldovai férfi, hogy nem is folytathatta az útját. „Ha nem szállítom időben az árut, engem is büntet a megrendelő osztrák cég. Ha három napnál többet kések, a szerződést is felbonthatja” – részletezte a vállalkozó.

Váncsa Jenő az ügy pikantériájának nevezte, hogy az ittas férfi egy olyan kamiont is megrongált a Kovászna megye rendszáma miatt, amelyet nem egy magyar sofőr, hanem éppen egy falubelije vezetett. „Olyasmit is hallottam, hogy az illetőnek szintén fuvarozó cége van, de kevés a megrendelése, nincs munkája. Így elképzelhető az is, hogy gyűlölködése nem a magyarok, hanem a konkurencia ellen irányult” – zárta beszámolóját a sepsiszentgyörgyi vállalkozó.

Kimaradt?