Novemberben megnyitják a ROHU-pályázatokat

November 10-én, Nagyváradon hivatalosan is megnyitják a határon átívelő, úgynevezett ROHU pályázati lehetőségeket, jelentette be Pásztor Sándor Bihar megyei tanácselnök Nagyváradon.

Mint elhangzott, az elmúlt héten Temesváron találkoztak az érintett négy romániai megye, azaz Szatmár, Bihar, Arad és Temes illetve a négy magyarországi megye, azaz Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Békés és Csongrád képviselői, akik eddig s közösen lobbiztak a pályázati lehetőségek megnyitásáért. A ROHU-pályázatok keretösszege 300 millió euró, az összeg fele a stratégiai jelentőségű projektekre fordítható, a másik felére pedig kisebb projektekkel is pályázhatnak majd.

Hajdú-Bihar megye a debreceni színháza felújításával, míg Bihar megye egészségügyi projektekkel pályázik majd támogatásért. Biharban 11,8 millió euróra pályáznak, ezt saját forrásokból kiegészíthet 12-13 millióra. Ezen belül a Nagyváradi Onkológiai Központ fejlesztésére körülbelül hatmillió eurót szánnak, a fennmaradó összeget pedig a hegyimentő-szolgálat és a Nagyváradi Orvosi Egyetem fejlesztésére, fejlesztésére, valamint egy telemedicina-rendszer telepítésre szánják.

A bejelentés apropóját egyébként az adta, hogy az RMDSZ-es Bihar megyei tanácselnök beszámolt mandátuma elmúlt száz napjának eredményeiről. Többek között a Körösvidéki Múzeum új székhelyének hat évre stagnáló munkálatait sikerült újraindítani, nemzetközi repülőjáratokról születtek megegyezések, novemberben elindul a hegyimentők képzése Románia első, hivatalosan akkreditált központjában Bihar megyében, jövő héten kiírják a nagyszalontai körgyűrű tervezésére a közbeszerzési eljárást, a megye kilenc városában elkülönítettek a háromezer négyzetméteres telkeket az úszómedencék építésére ( a városokba a Váradon sikeres, II osztályos gyermekek úszásoktatási programját is bevezetnék) és fejlesztik  megyei közszállítást is.

Kimaradt?