Segítségre van szüksége egy ötgyermekes baróti családnak

FRISSÍTVE: Segítségre van szüksége egy nehéz körülmények között élő, ötgyermekes baróti családnak, amelynek tagjai nincstelenek lettek: a hét végén házukkal együtt mindenük porig égett, bútorzatuk, ruháik, élelmük, sőt az irataik is. Portálunknak már nagyon sokan jelezték, hogy támogatnák a családot. Kedd délutánra bankszámlát is sikerült nyitni számukra.

A hirmondo.ro beszámolója szerint s 41 éves Bács Piroska öt gyermekével Baróton, a Felső-Víz utca 3/A szám alatti házban lakott, a Nagyerdő alatti településrészen. Legnagyobb fia 19 éves, őt követi egy 18 éves fiú, majd egy 14 éves lány, utána egy 12 éves fiú és végül a legkisebb gyermek, egy lány, aki mindössze 2 éves.

A nagyobb fiúk, akárcsak Piroska férje, László, napszámban dolgoznak, az így keresett pénzből tengetik életüket. A feleségnek jövedelme nincs, a szociális segélyüket három hónapja függesztették fel. Jelenleg az anya felöli nagymamánál húzták meg magukat.

Az édesanya nagyobbik fia vállára borulva sírta el, nem tudja, mi lesz velük ezután. Most, amire sürgősen szükségük lenne, az élelem és ruházat, továbbá tűzifa, hiszen küszöbön a tél. A család megsegítésére hamarosan gyűjtés is indul. A támogatás módjáról a későbbiekben tájékoztatunk.

FRISSÍTÉS: Akik adományokkal kívánják támogatni a családot, itt kaphatnak informácókat a segítségnyújtás módjáról. Az adománygyűjtés szervezői bankszámlaszámokat is közzétettek:

BACS I. PIROSKA 
OTP BANK ROMANIA S.A. 
RO67 OTPV 3000 0058 0195 RO01 lej
RO71 OTPV 3000 0058 0195 HU01 forint
RO24 OTPV 3000 0058 0195 EU01 euro
RO81 OTPV 3000 0058 0195 US01 dollar

Portálunk Facebook-oldalára már rengeteg felajánlás érkezett. A Fotograficum nevű cég képviselője például közölte, hogy novemberben esküvői kiállítást szerveznek Sepsiszentgyörgyön, és a belépőkből származó bevételt a rászuló baróti családnak adományozzák. Jelentkezett egy hölgy is, aki Tatabányáról szállítana adományokat a háromszéki kisvárosba.

Kapcsolódók

Kimaradt?