Firea szerint Bukarest teljesíteni tudja az UEFA elvárásait

Az UEFA minden feltételének eleget fog tenni Bukarest városvezetése, hogy a román főváros megfeleljen a 2020-as labdarúgó- Európa-bajnokság szervezői minőségének – jelentette ki Bukarest főpolgármestere, Gabriela Firea szombaton, az Euro 2020 bukaresti logójának bemutatásán a Nemzeti Arénában.

Firea felidézte, hogy nemrég elfogadták az Északi Pályaudvart a repülőtérrel összekötő, M6-os metróvonalra vonatkozó városrendezési tervet, amely az Eb megrendezésének egyik feltétele. A metróvonal 16 kilométer hosszú lesz, 12 megállóval, és lehetővé teszi majd, hogy a vasútállomás és a reptér közti távot mindössze 25 perc alatt lehessen megtenni – tájékoztat az Agerpres hírügynökség.

A vállalások közé tartozik a városi tömegközlekedés hatékonyságának növelése, ennek érdekében a közszállítási vállalat (RATB) már kiírta a versenytárgyalást 500 új autóbusz megvásárlására, ezek 30 százaléka elektromos árammal működik majd. Ha a multifunkcionális sportcsarnok építésére ismét fellebbezést nyújtanak be, akkor a bajnokság nemzetközi médiaközpontja egy ideiglenes épületben kap majd helyet – jelentette ki Firea.

Az elöljáró kilátásba helyezte a főváros fontos útvonalainak korszerűsítését, a Bukarestet a közeli településekkel összekötő közszállítás gördülékennyé tételét, valamint a történelmi központ felújítását, tekintve, hogy a mérkőzések előtt és után várhatóan számos turista fog járni a belvárosban. A főpolgármester kulturális, művészeti programok szervezését is tervezi a labdarúgó-Eb idejére.

Kapcsolódók

Kimaradt?