Németek és amerikaiak is részt vesznek a NATO romániai nemzetközi dandárjában

Németország és az Egyesült Államok is küld katonákat a NATO Romániában megalakítandó nemzetközi dandárjába - jelentette be hétfőn Mihnea Moțoc védelmi miniszter.

Az Agerpres hírügynökség által idézett tárcavezető szerint Németország vezérkari tisztekkel vesz majd részt abban a többnemzetiségű NATO-dandárban, amelynek a felállításáról júliusban, varsói csúcsértekezletén döntött az észak-atlanti szövetség. A tárcavezető megerősítette, hogy Bulgária 400 katonával vesz részt a romániai dandárban, Lengyelország egy századot küld, cserében pedig Románia is hozzájárul egy századdal a lengyelországi NATO-dandár felállításához.

Moțoc szerint a romániai dandár együttműködik majd az amerikai hadsereg egyik alegységével is, de ennek módját még nem véglegesítették. A cursdeguvernare.ro elemző portálnak adott interjújában a védelmi miniszter részletesebben is kifejtette: a romániai szárazföldi NATO-dandár nem állandó, hanem "rendszeres, kvázi-állandó, erőteljes" amerikai részvételre számíthat. Motoc szerint az Egyesült Államok stratégiai döntést hozott arról, hogy egy újabb zászlóaljjal járul hozzá az európai biztonság erősítéséhez, és ennek egyik alegysége - várhatóan egy gépesített zászlóalj - jövő évtől kezdődően részt vesz majd a romániai NATO-dandár védelmi és elrettentő jellegének kialakításában. A védelmi miniszter tájékoztatása szerint az amerikai kongresszus költségvetési döntésére várnak.

A Digi24 hírtelevízió úgy értesült: a kormány Olaszországot, Törökországot és Nagy Britanniát próbálja még rávenni arra, hogy katonákat küldjön a romániai NATO-dandárba.

A legfelső védelmi tanács múlt héten döntött arról, hogy Olténia fővárosába, a Románia déli részén található Craiovára telepíti a NATO Romániában megalakítandó nemzetközi dandárját, amely várhatóan jövőre éri el kezdeti és 2018-ban teljes operatív kapacitását. A határozat értelmében az iraki és afganisztáni missziókban rendszeresen részt vevő craiovai "Rovine" II. gyalogos dandár alakul át nemzetközi NATO-dandárrá. Craiova mintegy 60 kilométernyire található a deveselui katonai támaszponttól, ahol májusban felavatták az amerikai rakétavédelmi rendszer romániai elemeit.

Kapcsolódók

Kimaradt?