Miniszter látogatta meg az átalakított nagyváradi hőerőművet

A repőlőtérről egyenesen a felújított és széntüzelésűről gázüzemelésűvé átalakított nagyváradi hőerőműhöz vitte Cristian Ghinea európai uniós alapokért felelős minisztert Ilie Bolojan váradi polgármester hétfőn.

A miniszter munkalátogatásra jött Nagyváradra, a hőerőmű átadása mellett megnézte, hogyan haladnak a fővezetékek felújításával, illetve a nap folyamán tárgyal az Aparegio-projektben érintettet önkormányzatok képviselőivel is. 

Mint elhangzott, a hőerőmű – melyet a tárcavezető be is járt kísérőivel – a Környezetvédelmi Szektoriális Program támogatásával újult meg, több mint 50 millió eurós beruházással. A tárcavezető pozitívan értékelte a látottakat, és azt is elmondta, hogy Nagyváradon már dolgoznak távfűtési fővezetékeken a nagy infrastrukturális fejlesztéseket támogató program keretében. Cristian Ghinea azt is megjegyezte, hogy a szaktárcánál jelenleg 13 milliárd euróra lehet pályázni távfűtési és egyéb projektekkel.

A minisztert Mircea Mălan alpolgármester vezette végig a hőerőművön, utóbbi felvettette annak az ötletét, hogy a régi épületekből távfűtési múzeumot alakítanának ki. 

Kimaradt?