Székelyföldön is érezni lehetett a szombat hajnali földrengést

A Richter-skála szerinti 5,3-as fokozatú földrengés rázta meg szombat hajnalban az ország délkeleti részét. A földmozgást több városban, köztük Bukarestben, Brassóban, Craiován és Iași-ban is érezni lehetett. FRISSÍTÉS: Olvasóink Facebook-oldalunkon jelezték, hogy a földmozgást Hargita  és Kovászna megyében is érezték.

A rengés Vrancea térségben, helyi idő szerint 2 óra 11 perckor, 112 kilométeres mélységben történt - jelentette a Mediafax hírügynökség. A Országos Földtani Intézet (INFP) először 6,0, majd 5,9-es erősségű földmozgást jelentett Twitter-oldalán. Ezt utóbb 5,6-osra, végül 5,3-asra pontosította. Az INFP honlapját az esemény utáni órában nem lehetett elérni.

A hajnali földrengésről beszámoló hírügynökségek károkról nem adtak jelentést. Legutóbb 2014. november 22-én volt hasonló erősségű, 5,6-os, 2013. október 6-án pedig 5,5-ös földrengés Romániában. A hatóságok szerint szeizmológiai szempontból Bukarest számít Európa legveszélyeztetettebb fővárosának.

A történelmi feljegyzésekre alapozva a szeizmológusok azt valószínűsítik, hogy Bukarest térségét évszázadonként legalább kétszer rázza meg nagy erejű földmozgás. A legutóbbi, 39 évvel ezelőtti 7,2-es erősségű földrengésben több mint 1400-an haltak meg, és több mint 11 ezer ember megsebesült. Az országban akkor 35 ezer lakás semmisült meg, Bukarestben 33 magas épület dőlt össze.

A fővárosban több mint 350 közveszélyes régi épület található - ezeket az összeomlás veszélyére figyelmeztető piros körrel is megjelölték -, amely a szakemberek szerint nem bírna ki egy erős földrengést.

Kapcsolódók

Kimaradt?