Románia több menekültet fogad be, mint tavaly

Hat ország, köztük Románia is bejelentette az ENSZ közgyűlésén, hogy a tavalyi számoknál több menekültet kíván befogadni - tájékoztat a Mediafax a 20minutes.fr-re hivatkozva.

A hat ország - Románia, Portugália, Csehország, Olaszország, Franciaország és Luxemburg - megígérte, hogy tízszer nagyobb számú rászorulónak nyújt menedéket, mint tavaly.

Dacian Cioloș kedden a New York-ban zajló közgyűlésen elmondta, Románia elismeri, hogy a menekülthelyzet kezelése közös felelősség. 

Barack Obama amerikai elnök az ENSZ-közgyűlés ülésével párhuzamosan külön konferenciát szervezett a menekültválságról New Yorkban, melyen bejelentette, ötven ország tett ígéretet arra, hogy még idén 360 ezer menekültet fogad be a háború sújtotta vidékekről, elsősorban Szíriából, Afganisztánból és Szomáliából.

Kanada és Németország például a tavalyihoz képest megduplázza a befogadandó menekültek számát. Obama úgy fogalmazott, eposzi léptékű válsággal nézünk szembe. Ezt az adatok is alátámasztják: több mint 65 millió embernek kellett elhagynia otthonát, 21 milliónyinak a hazáját is. A II. világháború óta még soha nem volt ilyen magas a menekültek száma.

 

Kimaradt?