Új tanév, régi hibákkal: rengeteg az engedélyek nélkül működő iskola

Hárommillió diák kezdte el az új iskolai évet hétfőn. Romániában csaknem 19 ezer oktatási intézmény működik, közel 27 ezer épületben. Közül azonban igen sok épület nem felel meg az alapvető követelményeknek sem.

Az oktatási tárca adatai szerint 4221 iskolaépület nem rendelkezik a készenléti felügyelőség vagy a közegészségügyi igazgatóság működési engedélyével, esetleg mindkét jóváhagyás hiányzik. Bukarestben 500 iskola nem szerezte meg a tűzvédelmi engedélyt Bukarest főpolgármestere, Gabriela Vrânceanu Firea szerint. Az oktatási tárca statisztikái azonban ellentmondanak a az elöljárónak: a minisztérium honlapja szerint 800 fővárosi iskola van ebben a helyzetben.

Ugyanakkor országosan csaknem 20 ezer iskolai épületnél hiányoznak az idei engedélyek, legtöbbjük esetében azonban nem volt szükség a kibocsátásukra, mivel vagy frissen adták át, vagy tatarozták ezeket az ingatlanokat, így a régebbi engedélyek még érvényben vannak.

A Regionális Fejlesztési és Közigazgatási Minisztérium közleménye szerint ebben a helyzetben az illetékes hatóságok szeptember 20-ig hosszabbították meg a szükséges engedélyek beszerzésének határidejét. A hosszabbítást az is indokolja, hogy a helyi fejlesztések országos alapjának 60 százalékát – mintegy 800 millió lejt – még nem használták fel.

Országos szinten az iskolaépületek fele nem rendelkezik közegészségügyi engedéllyel, számos iskola a minimális higiéniai követelményeket sem képes biztosítani és alig valamivel több, mint 13 százalék szerezte meg a katasztrófavédelmiek jóváhagyását. Sok iskolában elavultak a felszerelések, nem egy iskolában nincs sem csatornázás, sem ivóvíz, mellékhelyiségeik évek óta javításra várnak, sokszor az udvaron vannak. A legrosszabb helyzetben ilyen szempontból természetesen a falusi iskolák vannak.

„Áldatlan helyzet”

A tűzbiztonság tekintetében még ennél is rosszabb a helyzet a 27 tanintézmény közül alig több mint 2700 iskola szerezte meg a készenléti felügyelőségek engedélyét. Nem egy iskolában nincs tűz esetére szóló evakuálási terv, riasztócsengő, de hiányoznak a tűzoltó készülékek is.

A belügyi tárca államtitkára, Raed Arafat szerint minisztérium az áldatlan helyzet mielőbb megoldására törekszik. A készenléti felügyelőségek és a minisztérium vezetői találkoztak már ebben az ügyben a bukaresti kerületek polgármestereivel. Arról viszont az államtitkár már nem számolt be, hogy végül is milyen eredménnyel zárult a találkozó, és mikorra oldódik meg „az áldatlan helyzet”.

Tankönyvhiány is van

A tanévnyitó alkalmával is számos tanuló még nem kapta meg tankönyvét. A IV. osztályok esetében hiányzik például a román, a történelem, a földrajz, a természetrajz tankönyv. Ez esetben megint csak a tankönyvek kiírt versenytárgyalásokkal volt a baj. Az oktatási tárca vitatta a licitek megszervezését, így a teljes folyamatot, a tankönyvek kinyomtatását, szétosztását leállították. Azt pillanatnyilag még senki sem tudja megmondani, mikorra készülnek el és jutnak a tanulókhoz ezek a tankönyvek.

A tankönyvek esetében azonban jó hír is van: az oktatási minisztérium határozata értelmében az idei tanévtől kezdve a IX. és a XII. osztályos tanulók is ingyenesen kapják meg a tankönyveket, jóllehet ezeknek az osztályoknak már nem képezik részét a kötelező oktatási rendszernek. Igaz, ezek a tankönyvek sem készültek el a hétfői tanévnyitóra, a tanfelügyelőségek reményei szerint október elsejéig jutnak el a diákokhoz.

Tankönyvek hiányában a diákok – amint az már korábban is lenni szokott – a tanárok által készített jegyzetek alapján tanulnak.A jelenlegi iskolai évben sem lesz elegendő pedagógus. Az idei nyári vizsgákra jelentkező tanároknak nem egészen a fele – 44 százaléka – kapott legalább hetes osztályzatot, amellyel állást kaphat az oktatási rendszerben.

Tej-kifli vagy ingyenes ebéd?

Az évek során számos gondot okozott a „tej-kifli” kormányprogram. Ilyen vonatkozásban idén sem javult számottevően a helyzet. Az ország számos térségében egyetlen vállalat sem jelentkezett a versenytárgyalásokon,de az is megtörtént, hogy a liciteket túl későre írták  ki, a szervezőknek pedig még nem volt idejük dönteni a nyertesről. Így számos diák egyelőre még nem kap sem kiflit, sem tejet.

Az idei választási esztendőben több politikus is azzal a javaslattal állt elő, hogy a jelenlegi tanévben a „kifli-tej” program helyett „iskolai ebédet” adjanak a tanulóknak. Az indítvánnyal a Nemzeti Liberális Párt politikusai álltak elő, a kormány pedig áldását adta rá. Ennek megfelelően 50 iskola 30 ezer tanulója kísérleti jelleggel kaphat majd meleg ebédet. A Călin Popescu-Tăriceanu vezett Liberálisok és Demokraták Szövetsége a liberális javaslatnál is vonzóbb ajánlattal állt elő: ők azt akarják, hogy valamennyi iskola esetében kifli és tej helyett ingyenes ebédet kapjanak a tanulók.

Kapcsolódók

Kimaradt?