Megerőszakoltak egy 11 éves kislányt Hargita megyében

Őrizetbe vettek csütörtökön egy büntetett előéletű férfit, akit egy 11 éves tusnádi kislány megerőszakolásával gyanúsítanak – közölte pénteken a Hargita megyei rendőrség.

A szülők szerdán jelentették a rendőrségnek, hogy gyermeküket kedd reggel óta nem látták. A járőrök átfésülték a környéket, de a kislány nem került elő. A rendőrök ekkor erősítést kaptak, és a keresésben résztvevő nyomozók kiderítették, hogy az egyedül otthonhagyott kislány kedden 15 óra körül elhagyta a házat az egyik szomszéddal.

A 38 éves N. A. büntetett előéletű, korábban börtönben ült rablógyilkosságért, ezért a szülők és a hatóságok rosszat sejtettek. Újabb rendőri erősítés érkezett Tusnádra, és folytatták a keresést. A kislányra csütörtök reggel találtak rá a község határában, egy elhagyott házban.

A gyerek elmesélte, hogy a férfi megjelent a házuknál szerda délután, és azt mondta neki, hogy egy fontos ügy miatt vele kell tartania. A kislányt a településtől két kilométerre lévő erdős területre vitte, ahol megerőszakolta. Ezután az áldozatát az elhagyott házba vitte.

A férfit rövid idő alatt elfogták és őrizetbe vették. Pénteken dönt a csíkszeredai bíróság az előzetes letartóztatásáról.

Kapcsolódók

Kimaradt?