A közigazgatási átszervezésről szóló törvény visszavonását kéri Cseke Attila

Megkereséssel fordul a parlamenti pártok megyei elnökeihez a bihari RMDSZ azért, hogy közösen kérjék a miniszterelnöktől és a fejlesztési minisztériumtól a Románia közigazgatási átszervezéséről szóló törvénytervezet visszavonását. Ezt Cseke Attila képviselő, a Bihar megyei RMDSZ elnöke jelentette be Nagyváradon.

A képviselő felidézte, azt, amiről Maszol is beszámolt, hogy miért is érintik negatívan Nagyváradot és Bihar megyét a tervezett változtatások, és kijelentette: fontosnak tartja a Bihar megyei pártok közös fellépését, ám ha ez nem valósul meg az RMDSZ egyedül is kéri a tervezet visszavonását.

A történelmi városközpontot felújításáról

A sajtótájékoztatón Cseke Attila üdvözölte a történelmi városközpontok felújításáról szóló törvényt, amelyet a Nemzeti Liberális Párt (PNL) terjesztett be, és az RMDSZ módosító javaslataival együtt fogadtak el a parlamentben. Mint mondta, egyik legfontosabb módosító javaslatot, mely lehetővé teszi, hogy a felújítási költségek felét a helyi vagy a központi költségvetésből fedezzék, ő maga nyújtotta be. Az eredeti tervezetben a költségek legtöbb 50 százalékát biztosították volna az említett forrásokból, azonban ez a képviselő szerint nem lett volna méltányos. Az is elhangzott, hogy a nagyváradi önkormányzat elé szeptemberben kerül a történelmi városközpont felújításáról szóló javaslat, az RMDSZ-frakciónak felhatalmazása van arra, hogy ezt támogassa, sőt, vélhetően több utcát is javasolnak majd, amelyekben felújítandó épületek vannak.

Autópálya: egy újabb év elveszett

A közlekedési minisztérumban káosz van, ezt Sorin Buşe közlekedési miniszter nyilatkozatai támasztják alá, vélekedett Cseke Attila. A tárcavezető szombati, váradi látogatásakor azt nyilatkozta, hogy két héten megkezdik a munkát az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei szakaszán, majd a minisztérium közleményt adott ki, mely szerint felbontják a kivitelezési szerződést a spanyol céggel, mely gyakorlatilag egyetlen kapavágást sem tett Biharban, holott tavaly szeptemberre el kellett volna készülnie az aktualizált megvalósíthatósági tanulmánynak. Már akkor javasolta a szerződés felbontását, emlékeztetett Cseke Attila, akkor azonban azt felelték, azzal egy évet vesztenének. Így azonban nem egy, hanem két évet vesztetek, hiszen újabb közbeszerzési eljárást kell lefolytatni. A képviselő ugyanakkor azt is kifogásolta, hogy Sorin Buşe miniszter sem a Bihar megyei tanácsot, sem a kormánybiztosi hivatalt nem értesítette a látogatásáról – „ennyit a szakértői kormány profizmusáról” jegyezte meg a képviselő.

Kapcsolódók

Kimaradt?