Testvérvárosi szerződést köt Budapest a „székely fővárossal”

Testvérvárosi szerződés megkötéséről állapodtak meg a múlt héten Budapest és Székelyudvarhely elöljárói. Gálfi Árpád székelyudvarhelyi polgármester bejelentését a Krónika című napilap közölte keddi számában. 

Gálfi Árpád egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) szervezte meg a találkozóját Tarlós István budapesti főpolgármesterrel. A múlt csütörtöki találkozóra Szász Jenő NSKI-elnök, Székelyudvarhely korábbi polgármestere is elkísérte Gálfi Árpád polgármestert és Orbán Balázs alpolgármestert. 

A találkozó célja az volt, hogy a Tarlós István által már négy évvel ezelőtt írásban is megfogalmazott, a szerződés megkötésére vonatkozó kérést megerősítsék. Gálfi Árpád úgy fogalmazott: a felek abban állapodtak meg, hogy "Budapest, a nemzet fővárosa és Székelyudvarhely, a székely főváros" testvérvárosi szerződést kötnek. Az elöljáró elmondta: Udvarhely eddig is testvérként tekintett a nemzet fővárosára a két település közti hatalmas különbség ellenére. Hozzátette, hogy a szerződés megkötéséről az udvarhelyi önkormányzat következő ülésén hoznak határozatot. 

Gálfi Árpád polgármester szerint Udvarhely számára óriási megtiszteltetés és lehetőség a felkérés, hiszen a székelyföldi kisváros "olyan exkluzív klubba nyer belépést, amelynek több világváros is tagja". 

A Krónika a Nemzetstratégiai Kutatóintézet közleményét is idézi, amely szerint Tarlós István a nemzeti összetartozás szempontjából tartotta fontosnak Budapest és Székelyudvarhely testvérvárosi kapcsolatát. A főpolgármester szerint Székelyudvarhelynek sokkal nagyobb a jelentősége annál, hogy a két város közti fizikai különbség számítana. Tarlós István úgy vélte, hogy a két város testvérvárosi kapcsolata által súlyos érzelmi, de akár gazdasági hiányt is pótolni lehet.

Kimaradt?