Ezek a hamarosan kezdődő iskolai év újdonságai

Rugalmasabb lesz az Iskola másként program időzítése, kéthetes lesz a tavaszi vakáció, a pótérettségi már augusztus 21-én elkezdődik, a középiskolai felvételi pedig már július 21-én lezárul. A szeptember 12-én kezdődő tanév újdonságairól számoltak be csütörtökön az oktatási minisztérium vezetői.

Az első félév 19, a második 16 oktatási hétből áll majd. (A tanév rendjéről részleteket itt olvashat.) Újdonság, hogy a tizenkettedikesek számára május 26-án, a nyolcadikosok számára pedig már június 9-én véget ér a tanítás – sorolta Monica Anisiei közoktatási államtitkár.

Tájékoztatása szerint úgy próbálták megszervezni az új tanév vizsgáit, tantárgyolimpiáit és tanári versenyvizsgáit, hogy valamennyi pedagógusoknak és a diáknak minél hosszabb nyári szünideje lehessen. E szerint július 24. és augusztus 21. között megáll az élet a tanügyben. Az utóbbi dátum a pótérettségi kezdési időpontja.

A képességvizsgák utolsó megméretését június 21-én tartják, a végleges eredményeket június 30-án teszik közzé. A nyári érettségi utolsó vizsgájának időpontja június 30., a végleges jegyeket július 10-én függesztik ki.

Fontos változást vezettek be a képességvizsga és érettségi eredmények megóvásánál: törölték azt a kitételt, miszerint a vizsgajegy a fellebbezés után csak akkor módosulhat, ha az eredeti és az új osztályzat között 0,5 pontnál nagyobb az eltérés.

Kapcsolódók

Kimaradt?