Egy csíkszeredai lány is beköltözött a Star Academy házába

Egy csíkszeredai lány, Szőcs Renáta is szerepel a magyarországi TV2 új tehetségkutató műsorában. A Star Academyről esténként román idő szerint 9.30-tól tekinthetnek meg összefoglalót.

Elindult a hét végén a TV2 valóságshow-ba oltott tehetségkutató műsora, a Star Academy. Az X-Faktorhoz hasonló műsor lényege, hogy a nézők a hétvégi klasszikus élő show mellé naponta betekintést kapnak az énekesek életébe: ők ugyanis a külvilágtól elzárva, egy bekamerázott házban készülnek együtt hétről hétre a megméretésre.

A házba 16 versenyző költözött be, közülük kerül ki majd a győztes, aki 16 hét után 24 millió forintot (346 ezer lejt) vihet haza a lemezszerződése mellett. Emellett minden beköltöző olyan képzést kap a hetek alatt, amire a műsoron kívül aligha lenne lehetősége.

A versenyzők közt van csíkszeredai Szőcs Renáta is, aki szombaton este jutott be az „akadémiára” a négytagú zsűri (Pásztor Anna, Keresztes Ildikó, Vastag Csaba és Király Viktor) és a közönség szavazatai alapján. A lány Rúzsa Magdi számával, az Egyszer-rel készült, amivel Ördög Nóra műsorvezetőt teljesen meghatotta, Vastag Csaba pedig azt mondta, hogy ez a produkció tetszett aznap este neki a legjobban.

A verseny szabálya

A TV2 minden hétköznap este napi összefoglalót ad a történtekről, szombaton pedig élő adásban mutatják meg az énekesek, hogy mennyit fejlődtek az adott héten. Hétfőn és csütörtökön egy-egy extra élő adás lesz az akadémiáról, hétfő este a versenyzők jelölik ki maguk közül azt a személyt, akit a leggyengébbnek tartanak, a legrosszabb eredményt elért a veszélyzónába kerül.

Csütörtök este a zsűritagok teszik ugyanezt, ők is kiválasztanak egy versenyzőt, aki szerintük nem hajt eléggé, nem fejlődött, vagy gyengén teljesít. A szombat esti élő adásban a zsűri és a nézői szavazatok alapján még egy versenyző a veszélyzónába kerül, ők hárman énekléssel bizonyíthatják, hogy továbbra is helyük van a versenyben. Ekkor először csak a nézők szavaznak, a legjobbat visszajuttathatják a lakásba a többiek közé, a maradék két énekes közt pedig a zsűri dönt, egyvalakit haza kell küldeniük.

Kapcsolódók

Kimaradt?