Szorosabbra fűzi kapcsolatait Arad és Budapest-Hegyvidék

Az év hátralévő közös porgamjairól és a jövő együttműködési tervek előkészítéséről tárgyalt csütörtökön Aradon Budapest-Hegyvidék önkormányzati küldöttsége.

A két helyhatóság vezetői idén májusban írták alá a testvérvárosi egyezményt, de a kulturális csereprogramok több éves múltra nyúlnak vissza. Ennek folytatásaként idén szeptember 14-én a magyar főváros XII. kerülete ismét egy képzőművészeti kiállítást hoz az aradi Klió-terembe – tájékoztatott Szabó Mihály RMDSZ-es aradi tanácsos. A vendégek kifejezték szándékukat, hogy a 2017-es Aradi Városnapokon a pécsiekhez hasonló önálló programokkal lenne jelen Budapest-Hegyvidék. Szabó szerint az is nagyon fontos, hogy kezdeményezték: a két önkormányzatnak alárendelt közintézmények vezetői vegyék fel egymással a kapcsolatot, és ők kezdeményezék a közös projekteket a kultúra, sport, szakmai képzés stb. területén. Már körvonalazódni látszik egy cseretevékenység, amelynek keretében XII. kerületi diákok az aradi Maros-ártér Tájvédelmi körzetbe látogatnának el, aradi tanulókat pedig Budapest-Hegyvidék természeti kincséhez, a Normafához vinnének el – mondta a képviselő-testületi tag.

A budapestiek abból az alkalomból időzítették mára a tanácskozást, hogy csütörtök este 19 órától az Aradi Városnapok keretében a központban koncertezik a hegyvidéki Jazz Quartett együttes.

 

Kimaradt?