Két motoros baleset is történt Udvarhelyszéken

Négy óra leforgása alatt két motoros baleset is történt szombaton Udvarhelyszéken: az egyik Szejkén, a másik Székelyudvarhelyen. Előbbi balesetben a motorkerékpáron ülő két személy, utóbbiban egy biciklis sérült meg.

A Székelyhon beszámolója szerint szombat délelőtt egy 21 farkaslaki fiatal autójával Székelyudvarhely irányából Szentlélek felé tartott, és mögötte haladt egy szintén 21 éves, siménfalvi motoros. A farkaslaki sofőr egy másik gépkocsi szabályos előzésébe kezdett, ám a manőver közben lassított, és ekkor ütközött neki a motorbiciklis, aki járművével nem tartotta be a megfelelő követési távolságot.

Az ütközés miatt a motorbicikli az úttesten kívül, a sáncban landolt. A motorost, valamint utasát, egy 23 éves székelyudvarhelyi fiatal kórházba vitték, hogy sérüléseiket ellássák. Gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával indítottak eljárást az ügyben.

Négy órával később egy 37 éves brassói motoros Székelyudvarhelyről Felsőboldogfalva irányába tartott, amikor egy 61 éves, székelyudvarhelyi férfi biciklijével hirtelen balra kanyarodott anélkül, hogy megbizonyosodott volna, jön-e mögötte valami. A motoros nem tudta elkerülni a balesetet, és elütötte a biciklist. A kerékpárost kórházba vitték, az ügyben gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával indítottak eljárást.

Kimaradt?