Kelemen Hunor: a kollektív emlékezés nemzeti kötelesség

Szilágycsehen leleplezték le szombaton azt az emlékművet, amellyel a helyi közösség az első és a második világháború szilágycsehi katonahősei előtt tiszteleg. Az egybegyűlteket Kelemen Hunor RMDSZ-elnök köszöntötte.

„Augusztus 20-án, államalapításunk ünnepén minden magyar embernek, éljen a mai Magyarországon, a Kárpát-medencében vagy bárhol a nagyvilágban, el kell gondolkodnia egy pillanatra azon, hogy hogyan volt lehetséges, hogy a Szent István királyunk által alapított ország ezer esztendő után is álljon, hogy a magyar nemzet a Kárpát-medencében megmaradjon. Sok viszontagságon ment keresztül nemzetünk, ám ma is életerős magyar közösségek élnek a Kárpát-medencében, akik a szülőföldjükön kívánnak élni, jövőt teremteni” – fogalmazott az RMDSZ elnöke.

Aki nem ismeri a múltját, aki nem tiszteli a múltját, az nem tud jövőt tervezni, fogalmazott. Akkor, amikor mi ma a két világégésben elpusztultakra emlékezünk, amikor emléktáblával hajtunk fejet előttük, akkor tulajdonképpen azt az alapot erősítjük meg, amelyre a XXI. században is jövőt lehet építeni. És azt is megfogalmazzuk, hogy itthon, a szülőföldünkön akarjuk erős közösségként otthonunkat erősíteni, tovább építeni, jövőt tervezni, alakítani. És nem luxus a múltra való emlékezés, hanem kötelesség. A kollektív emlékezés nemzeti kötelességünk” – hangsúlyozta.

Kelemen Hunor kitért arra is, hogy a szilágycsehi helyi önkormányzat hat alkalommal szavazott az RMDSZ tanácsosok indítványozására a Tövishát Kulturális Társaság javaslatáról, akik azt kérték, hogy köztéren állíthassák fel a háborús emlékművet, ám minden alkalommal visszautasították, leszavazták a tervezetet. Így került ma sor az emléktábla felállítására és leleplezésére a református templomkertben.

„Azok, akik ezt a javaslatot leszavazták, még mindig nem értik, nem akarják érteni, hogy ellenszavazatokkal, tiltással egy népet, egy közösséget nem lehet megakadályozni abban, hogy a kollektív emlékezetet ápolja. Úgy gondolom, hogy bár a történelem során románok és magyarok sokszor egymással szemben álltak, de egymás múltjának a tiszteletben tartása nélkül nem lehet közös jövőt építeni. Bízom abban, hogy ezt egyre több román ember is megérti” – jelentette ki Kelemen.

Az emlékmű-állítást a Communitas Alapítvány, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Bethlen Gábor Alap támogatta.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?