Balánbányán megmenekült a magyar oktatás a beolvasztástól

Hosszas vajúdás után a helyi tanács végre rábólintott, hogy Balánbányán egyazon intézmény keretében történjék a magyar nyelvű oktatás. A döntés ára az alpolgármesteri szék volt.

A diáklétszám csökkenése miatt 2013-ban összevonták a Balánbányai 1-es számú Általános Iskolát a Geo Bogza Általános Iskolával, ezzel megszűnt a „magyarként elfogadott” iskola. A RMDSZ többször is tiltakozott a döntés ellen, a szövetség azt szerette volna, ha a magyar oktatás egy intézmény keretében történik. 

A helyi tanácsban gazdasági és nemzeti érdekek mentén folyt a vita, bár korábban a román és a magyar fél is nyilatkozott arról, hogy nem magyar–román konfliktus húzódik az ügy hátterében. Az öttagú RMDSZ-frakciónak szövetségesekre volt szüksége, hogy a Geo Bogzáról leválasszák a magyar osztályokat. A szociáldemokraták és a nemzeti liberálisok kivételével a többi tanácsossal sikerült a szövetségnek megállapodást kötnie – a megállapodás ára az alpolgármesteri szék volt.

„Román tanácsos kollégákkal együtt sikerült elérnünk, hogy a Liviu Rebreanu Iskolaközpontban 1-es számú iskola megnevezés alatt létrejöjjön az az alintézmény, amely a magyar diákságot tömöríti. Ennek egyik ára az volt, hogy lemondtam az alpolgármesteri tisztségről egy román nemzetiségű tanácsos javára. Az óvodai és a középiskolai magyar oktatás korábban is az iskolacsoporton belül működött. Így óvodáskortól középiskolás korig ugyanabba az intézménybe járhatnak a magyar diákok, és a korábbi 1-es iskola épületét használhatják, amely egyben a helyi magyar civil élet központja is” – nyilatkozta a Maszolnak Orbán Loránd Levente, az RMDSZ helyi szervezetének elnöke.

A döntésnek elsősorban gyakorlati hozadékai vannak, ugyanis eddig az óvodások és a középiskolások a Liviu Rebreanu iskola, míg az általános iskolások a Geo Bogza tanulói voltak. Orbán elmondása szerint a két intézménnyel nehéz volt együttműködni, mivel a magyar vonatkozású események szervezésénél mindkét iskolával kellett egyeztetni, és ez sokszor akadályt jelentett.

Balánbányán mintegy 150 magyar anyanyelvű diák tanul, az alintézménybe tartozó 0–8. osztályos évfolyamokon 85 diák kezdi meg tanulmányait ősztől.  

 

Kapcsolódók

Kimaradt?