A világ első gyémántszafarijára várják az érdeklődőket Dél-Afrikában

Dél-Afrika ismert a szafariturizmusáról, a vadvilág után azonban most egy másik természeti kinccsel csalogatják a turistákat az országba, ahol szeptemberben indul az első gyémántszafari.

A Fokvárosi Ellerman House szálloda és a Benguela Diamonds legfeljebb hatszemélyes túrája 215 ezer rand (megközelítőleg 13 ezer euró). Az utasokat a fokvárosi nemzetközi repülőtér privát termináljáról magángéppel viszik a Dél-Afrika nyugati partján, a namíbiai határ mellett fekvő Port Nolloth városkába, ahol az 1800-as években még rezet bányásztak. Az enklávé az 1920-as években virágzott fel újra, miután gyémántokat találtak a földben, majd később az óceánban – írta a The Daily Telegraph című brit lap.

Noha a drágakövek manapság már nem annyira gyakoriak, mint egykor, a vidék még mindig gazdag az ásványkincsekben, az óceán mélyéről például profi búvárok hozzák felszínre a kincseket.

Az egynapos gyémántszafari résztvevői – akiket egy modern tengerparti villában helyeznek el -, a reggeli után maguk is lemerülhetnek a mélybe a Benguela Diamonds búvármestereivel, de ha nincs meg az ehhez szükséges képzettségük, hajón kísérik a csapatot és nézik, hogyan kutatnak a drágakövek után a vízben.

A vadászat után következik a talált kincsek osztályozása és bemutatása, felszínre ugyanis nemcsak gyémántok kerülnek, hanem egyéb ásványok, például gránitfélék és olivinek is. A szafari szervezői szerint „majdnem biztos”, hogy a résztvevők találnak valami értékeset. Ha például gyémántot, azt csiszolásra a Benguela Diamods dizájnstúdiójába küldik Stellenbosch-ba, ahol ékszert készítenek belőle – nem titkoltan annak reményében, hogy a túra résztvevőit sikerült annyira megbabonázni, hogy meg akarják majd vásárolni, amit a szafarin találtak.

Alapítója, Wynand Hendrikse szerint a Benguela Diamonds az egyetlen gyémánttársaság a világon, amely elejétől a végéig, a bányászattól az ékszerbe foglalásig ellenőrzése alatt tartja a drágakövek sorsát. A szafari résztvevői akár már három nappal az után megkaphatják ékszerbe foglalt gyémántjukat, hogy nyers formában megtalálták az óceánban.

A gyémántvadászat mellé ötcsillagos ellátás jár a nap során. A Port Nolloth-i villában gourmet ebédet kapnak a vendégek, mellé pedig a legkiválóbb dél-afrikai borokból válogathatnak, és miután visszaszállították őket a fokvárosi hotelbe, a társaság a bento stílusú vacsora mellé vintázs Dom Perignon-pezsgőt kap. Amennyiben az időjárás is engedi, mindezt a szálloda kertjében, egy szirt tetején fogyaszthatják el, miközben egyedülálló kilátásuk nyílik arra, ahogy a nap lebukik az Atlanti-óceánba.

Kimaradt?