Tanulmány: ma már egyre kevesebb a szex

A 90-es években születettek lényegesen kevesebbet szexelnek, mint a megelőző generációk tagjai ugyanennyi idős korukban.

Erre az eredményre jutottak egy amerikai tanulmány készítői, amihez egy kutatócsoport tagjai több mint 26 000 fiatal amerikait kérdeztek meg a nemi életükről, írja az aponet.de oldalra hivatkozva a Blikk.

A tanulmány eredményei szerint a mai 20-24 évesek 15 százalékának egyáltalán nem volt része szexben a 18. születésnapja óta. Az  1965 és 1980 között születettek esetében ez az érték viszont csak 6 százalék volt. Ugyanakkor: miközben 1991-ben az amerikai középiskolások 51 százalékának volt már szexuális kapcsolata, 2015-ben ez a szám már csak 41 százalék volt. Mindez a Center for Discease Control Egészségügyi szervezet közvélemény-kutatásából derül ki.

„Lehetséges, hogy az internetes társkereső fórumok és a partnerközvetítők azt eredményezik, hogy sok fiatal kerül kapcsolatba online egymással, ám a valóságban személyesen soha nem találkoznak”, feltételezi Jean M. Twenge, a tanulmány egyik szerzője.

A kevés szex másik oka a pszichológusnő szerint az elővigyázatosság lehet. A média tele van szexuális erőszakról szóló hírekkel, amik óvatossá teszik a fiatal generáció tagjait. Szerepet játszhat még az is, hogy a pornó könnyen hozzáférhető, hogy nagyon sokan még a szüleiknél laknak, illetve általában későn szánják rá magukat a mostani ifjak a házasságra vagy élettársi kapcsolatra.

Kimaradt?