Ma már fociztak az ételmérgezéssel kózházba szállított U19-es pólóválogatott tagjai

Szombaton délután már fociztak az U19-es román női vízilabdaválogatott tagjai, akiket pénteken délután ételmérgezés gyanújával szállítottak a brassópojánai Olimpic szállodából a brassói fertőző kórházba - tudta meg a Maszol Szeghalmi Andreától, az egyik fiatal pólós édesanyjától. 

A marosvásárhelyi sportoló édesanyja elmondta, Vlad Hagiu és Orbán Zoltán tanítványai kivétel nélkül mind felépültek és vasárnaptól Gyulafehérváron folytatják edzőtáborozásukat. Lányától azt is megtudta, hogy nem csak a női pólósok lettek rosszul, más gyerekek is gyomorfájdalmakra panaszkodtak pénteken. 

Mint korábban írtuk, ételmérgezés gyanújával szállították a brassópojánai Olimpic szállodából 14 gyereket és az őket kísérő 2 felnőttet a brassói fertőző kórházba.

Az U19-es női válogatott első alkalommal jutott ki a korosztályos Európa-bajnokságra, amelyet szeptember 10-18 között rendeznek Hollandiában. A csapat már a nyitómérkőzésen érdekelt lesz, amikor a házigazdák ellen száll vízbe. Két nappal később Szerbia, szeptember 13-án pedig Spanyolország ellen kell helyt állniuk. 

banner_fqCTjirk_Double Rise 3oo.jpg
banner_slFPWcPP_WhatsApp Image 2021-07-23 at 15.48.23 79o.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?