Kitüntette Klaus Johannis a rasszista román teniszcsillagot

Magas rangú állami kitüntetést vett át kedden, a hetvenedik születésnapján Klaus Joahnnis államfőtől Ilie Năstase – számolt be az elnöki hivatal. Az egykori teniszcsillag a rendszerváltás után főként a rasszista megnyilvánulásaival hallatott magáról.

Ilie Năstase kétségkívül minden idők legjobb romániai férfi teniszezője. Sportolói pályafutása alatt, a hetvenes években összesen 58 turnét nyert meg egyéniben, párosban és vegyes párosban, egy ideig az ATP-világranglistát is vezette, és a mai napig emlékezetes marad, hogy az 1973-as Rolland Garrost szettveszteség nélkül nyerte.

Năstase azonban – neves sportolói pályatársával, Ion Țiriackal ellentétben – nem találta meg a helyét a teniszpályán kívül.  A rendszerváltás után politizálni kezdett, jelenleg is független szenátor a parlamentben, de korábban próbálkozott a főpolgármesteri tisztség megszerzésével is.

Az egykori teniszcsillag mindenesetre politikusként nem dobbantott nagyot, és az elmúlt évben inkább csak a magánéleti botrányai, illetve botrányos nyilatkozatai miatt került a lapok címoldalára. A diszkriminációellenes tanács egyszer meg is büntette rasszista kijelentéseiért.

Ez még 2010-ben történt, amikor Ilie Năstase felvetette a romák deportálásának lehetőségét. „A cigánykérdést magunknak kell megoldanunk, nem az osztrákoknak vagy a franciáknak. Ha én lennék az államfő, Hargita megyébe küldeném az összes romát, mert ott rengeteg magyar és mindössze 12 román él. Így megváltoznának az etnikai arányok is a régióban” – jelentette ki a sportoló. Ezért a nyilatkozatáért 600 lejre bírságolta a CNCD.

Kapcsolódók

Kimaradt?