Napbárka úszott elő a föld alól
A fáraók korából származó – körülbelül 5000 éves – halotti bárkát tártak fel francia régészek a Kairótól nyugatra fekvő Abú Ravásban egy expedíció során.
Az egyiptomi régészeti miniszter, Mohammed Ibrahim bejelentése szerint az ókori napbárka Den, az első dinasztia fáraója uralkodásának idejéből származik, azaz időszámításunk előtt mintegy 3000 évvel készülhetett. A hat méter hosszú és másfél méter széles vízi jármű jó állapotban van – mondta a miniszter, hozzátéve, hogy a hajó fa bordázatát jelenleg restaurálják, mielőtt egy múzeumban kiállítanák.
A fáraók hite szerint a velük együtt eltemetett bárka átsegíti őket a túlvilágba. Egy egyiptomi régész 1954-ben szinte teljesen épen megmaradt napbárkát talált: a 43 méter hosszú, cédrusfából készült bárka feltehetően Kheopsz fáraóé volt. A 4500 éves bárkát a gízai piramis közelében állították ki, ahol felfedezték.
Eddig csak az egyiptomi fáraók második dinasztiájából ismertek a régészek olyan bárkákat, amelyeket temetkezéskor használtak a Nílus mentén az ókorban. Pontosabban az azoknak épített gödröket találták meg az archeológusok. Csak jóval későbbről, a már említett Kheopsz idejéből került elő restaurálható hajó.
Ugyanakkor Umm el-Kaábban, ahol egyébként Den fáraót is eltemették, egy rejtélyes, az egyiptomi uralkodói dinasztiák korát megelőző régészeti kultúra (Nagada I) emlékei között már felbukkannak ilyen napbárkák. Tehát még Den ötezer ével ezelőtti hajójának is komoly előzményei lehettek a Nílus mentén.
{loadposition otp}Den fáraó volt az első uralkodó, aki az Alsó- és Felső-Egyiptom királya címet viselte, éppen ezért ő volt az első, akit kettős koronával, vörös és fehér (ezüst) színűvel ábrázoltak. Egyiptom egyesítése ugyanakkor nem Den nevéhez fűződik.
Az ő idejében jelentek meg viszont a számok az egyiptomi hieroglifák között – ezekkel többek között az adóösszeírások elkészítése és az évek eseményeinek leírása vált könnyebbé. Sírja, az úgynevezett T-sír, szintén újítást jelentett: lépcsők vezettek például a viszonylag nagy építmény belsejébe, amelynek padlóját gránitból rakták ki.