Hétvégén nyitják meg a sepsiszentgyörgyi élményfürdőt

Szombaton megnyitják a sepsiszentgyörgyi strandot, amelyet három éve élményfürdővé alakított az önkormányzat. Négy kismedence, csúszdák, zubogó, sodrófolyosó várja a szórakozni vágyókat. Az úszók egyelőre még nem használhatják a nagymedencét, mert még mindig nem készült el annak felújítása.

A nagymedence korszerűsítését egy bukaresti cégre bízták, amely viszont nagyon lassan végzi a munkát, tavaly a strandidény végére sem sikerült elkészülniük. Mostanra már sikerült újraburkolni a medencét, de széleit nem dolgozták el, néhány napnyi munkálat van még hátra.

A strand élményfürdővé alakításának köszönhetően az elmúlt években népszerűvé vált a létesítmény nem csak a háromszékiek körében, hiszen a szomszédos megyékből is érkeztek látogatók. Tavaly hetente átlag 9000-en látogatták a sepsiszentgyörgyi strandot, de volt olyan nap, amikor az elérte befogadóképességét, a strandolók száma meghaladta a 2300-at. Mivel sokan elégedetlenek voltak a nagymedence hiányával, az önkormányzat úgy döntött, idén féláron léphetnek be azok, akik fel tudják mutatni a pénztárnál a tavalyi jegyeiket.

A sepsiszentgyörgyi strand hétfőnként 16 és 20 óra között tart nyitva, míg keddtől vasárnapig reggel 10 és este 8 óra között lehet strandolni. A sepsiszentgyörgyi strandot az önkormányzat által létrehozott ReKreatív kft. működteti. Az egész napos jegy 20 lejbe kerül, a délutáni belépésért 15 lejt kell fizetni. Nyugdíjasoknak 10 lej, a diákoknak 6 lej, illetve az óvodások és a legalább 15 fős csoportok fejenként 5 lejt fizetnek, míg nyugágyat 10 lejért lehet bérelni.

Kapcsolódók

Kimaradt?