Elutasították a magyar polgármestereket támadó törvénykezdeményezést

Két fontos kisebbségellenes törvénykezdeményezést utasított el véglegesen június 8-án, szerdán a szenátus plénuma, a honatyák nagy többsége ugyanis leszavazta mind a magyar polgármesterek ellen indított Mircea Duşa-féle kezdeményezést, mind pedig a kisebbségi nyelvek betiltását célzó, Bogdan Diaconu által kezdeményezett tervezetet.

A Duşa-féle kezdeményezés értelmében idő előtt megszűnt volna egy polgármester mandátuma, amennyiben a román zászló kitűzésére vagy a háromszínű szalag viselésére vonatkozó szabályokat nem tartja be maradéktalanul.

Tánczos Barna, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője plénumi felszólalásában üdvözölte a szakbizottságok negatív véleményezését, és elmondta, hogy mindkét kezdeményezés nemcsak a román alkotmánnyal, de Románia vállalt nemzetközi, a kisebbségvédelemmel kapcsolatos kötelezettségeivel is ellenkezik.

Felszólalását követően mind a Nemzeti Liberális Párt, mind a Szociáldemokrata Párt szenátorai egyetértettek a bizottság negatív véleményezésével, az RMDSZ hírlevele szerint azt is hangsúlyozta, hogy az ehhez hasonló, kisebbség és demokráciaellenes kezdeményezések visszautasításával a szenátus értékes időt veszít el, amelyet ennél hasznosabb törvények tárgyalására is fordíthatna.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?