Meghalt egy magyar nő, mert a műtőben fordítva kötötték be a csöveket

Meghalt egy 63 éves magyarországi nő a hanyagság miatt. Másfél év felfüggesztett fogházzal sújtották első fokon a szerelőket, akik továbbra is dolgozhatnak szakmájukban.

A négy férfi a vádirat szerint a mosonmagyaróvári Karolina-kórházban a nőgyógyászati műtő felújításakor fordítva kötötte be az oxigén- és az altatógázcsöveket, emiatt 2013 nyarán, műtét közben meghalt egy 62 éves nő.

A kórház vezetője a haláleset utáni napon jelentette be, hogy műtét közben meghalt egy beteg, aznap pedig egy 31 éves nő altatásakor léptek fel komplikációk: a műszer a beteg oxigénhiányos állapotát jelezte, ezért az altatóorvos levette őt a lélegeztető gépről, és a műtétet kézi lélegeztetéssel fejezték be.

A bíróság mind a négy vádlottat előzetes mentesítésben részesítette, ami azt jelenti, hogy továbbra is dolgozhatnak szakmájukban. Az ítélet nem jogerős, az ügyész az ítélet súlyosbításáért, a vádlottak felmentésért és enyhítésért nyújtottak be fellebbezést.

A bíró az ítélet indoklásakor elmondta, azért alkalmazta az azonos tartalmú büntetést mind a négy vádlottnál, mert bár megállapítható a bűnösségük, az nem, hogy melyikük követett el kisebb vagy nagyobb szabálysértést. Hozzátette: a sorozatos hibák kiküszöbölhetők lettek volna, ha mindegyik vádlott szakmai tudásának megfelelően végzi a munkát.

Kimaradt?