Pataki Csaba olyan megyéért szavazott, ahol mindenki megtalálja a helyét

Pataki Csaba szenátor, az RMDSZ Szatmár megyei tanácselnök-jelöltje délben adta le szavazatát a szatmárnémeti 50-es szavazókörzetben. A politikus és családja is a változásra adták le a voksukat.

„A változásra szavaztam Szatmárnémetiben, egy élhetőbb fejlődő Szatmár megyére, ahol a gyerekek és idősek is jobban megtalálják majd a helyüket. Arra kérek a közösségünk tagjait, hogy szánjanak 15 percet az életükből és menjenek el szavazni, hiszen ma fog eldőlni az, hogy a következő négy évben, kik vezetik majd a közösséget és ez a mai nap nagyon fontos, úgy Szatmárnémeti életében, mint Szatmár megye magyar lakta településeiben egyaránt”  –  mondta a megyei tanácselnök-jelölt.

A részvételt illetően egyébként óriási különbségek vannak a szavazókörzetek között. Szatmár megyében a legmagasabb a részvétel Dacia településen, az ott élők több mint 43 százaléka szavazott vasárnap délig. Az Avasújváros községben található rózsapallagi (Prilog) 248-as szavazóházban volt a legalacsonyabb a részvétel, mindössze 4 százalék.

Szatmárnémetiben a legnagyobb szavazati részvételt a 60-as számú szavazókörzetben, a Grigore Moisil Általános Iskolában jegyezték, az ott szavazó állampolgárok több mint 20 százaléka leadta a voksát 12 óráig. A leggyengébb részvétel az 1-es számú szavazókörzetben, a Draga mea napköziben volt, az ott szavazók alig 8 százaléka pecsételt. 

Kapcsolódók

Kimaradt?