Johannis bírálta az Európai Bizottság Varsóval szembeni fellépését

Klaus Johannis államfő szerint megkérdőjelezhető az „időszerűsége” annak a brüsszeli állásfoglalásnak, amelyben az Európai Bizottság a jogállamiság normáinak érvényesítésére figyelmeztette a varsói kormányt.

Johannis egy Románia regionális szerepéről szóló biztonságpolitikai tanácskozáson tért ki pénteken a Lengyelország ellen elindított jogállamisági mechanizmusra.

„Határozott meggyőződésem, hogy a lengyel demokrácia képes a jogállamiságnak megfelelő legjobb megoldásokat megtalálni, hiszen Lengyelországban hagyománya van a valós demokrácia megerősítésének a posztkommunista időszakban. Remélem, hogy az európai intézmények építő módon fogják támogatni Lengyelország erőfeszítéseit, mert a mostani, a keleti szomszédságban, de az Európai Unión belül is kialakult nehéz helyzet összefogást követel a legtágabban értelmezett stabilitásunk és biztonságunk érdekében” - fogalmazott az államfő, hozzátéve: Románia bízik abban, hogy Lengyelország - Bukarest stratégiai partnere - is partner lesz ebben.

Johannis úgy vélte: a jogállamiságot és liberális demokráciát valóban védeni kell, az azokat fenyegető veszélyeket nem szabad alábecsülni, de szerinte meg kell találni azt a kiegyensúlyozott megoldást, amely a demokrácia mellett a biztonságot is szavatolja, tekintettel az Európában egyre erősödő politikai szélsőségekre, a „visszatérőben lévő” nacionalizmusra és populizmusra.

Megerősítette: Románia nagy várakozásokkal tekint a NATO közelgő varsói csúcsértekezletére, amelytől a védelmi szövetség keleti szárnyának megerősítését várja, hiszen Románia mind a „nemzetközi jogot megsértő, az európai biztonság alapelveit megkérdőjelező” Oroszországhoz, mind a terrorizmus új formáival fenyegető Közel-Kelethez közel található.

Az Európai Bizottság szerdán hivatalosan elindította Lengyelországgal szemben a jogállamisági mechanizmus alkalmazását, elküldve a lengyel hatóságoknak az alkotmánybíróságra vonatkozó törvénymódosításokkal kapcsolatos álláspontját. Ha a jogállamiság körüli vitát nem sikerül a jogállamisági mechanizmus keretein belül rendezni, akkor Brüsszel kezdeményezheti Lengyelország szavazati jogának felfüggesztését, amihez viszont teljes egyhangúság kell a tagállamok között. 

Kimaradt?