Megjelent az Erdélyi Gyopár idei harmadik lapszáma

Az Erdélyi Gyopár idei harmadik lapszámában részletesen beszámolnak az alapításának 125., újraalapításának 25. évfordulóját ünneplő Erdélyi Kárpát-Egyesület várfalvi rendezvényeiről. Az ünnep mellett helyet kap két teljesítménytúráról szóló beszámoló, hiszen az ekések Erőss Zsoltnak és Jókai Mórnak aktívan állítanak emléket. Részletesen olvashatnak arról is, ami következik: a XXV. EKE Vándortáborról, melynek bázisa Borszék lesz.

Nomen est omen, azaz a név kötelez – írja Kovács Lehel István, az Erdélyi Kárpát-Egyesület elnöke a legfrissebb Erdélyi Gyopár vezércikkében. Arra szólítja fel a tagságot, hogy legyenek hűek, életvitelben méltóak a 125 éves egyesülethez. Igen, 125 esztendős az EKE, újraalakulásától pedig éppen 25 év telt el. Ezt ünnepelte a „nagy család” a várfalvi Várban az EKE Napján. Megadták a módját, nem volt hiány ajándékokban sem, így az egyesület kapott is, adott is. Kapott pezsgőt, jókívánságot és erdőrészt, amit pedig adott, azok sorában az EKE-bakancs kiadványok állnak legelöl. De van Memóriakártya a kicsiknek, jubileumi bor a Ménesi pincészetből.

A két, eddig megjelent bakancs már kapható az EKE-osztályoknál, és amint a kiadó ígéri, hosszabb sorozatra, hasznos útitársra lehet számítani általa a túrák során.

Az Erdélyi Gyopár idei harmadik lapszámában az ünnep mellett helyet kap két teljesítménytúráról szóló beszámoló, hiszen az ekések Erőss Zsoltnak és Jókai Mórnak aktívan állítanak emléket. Részletesen olvashatnak arról is, ami következik: a XXV. EKE Vándortáborról, melynek bázisa Borszék lesz.

A kiadványból ezúttal sem hiányzik a Borvizeink, gyógyvizeink sorozat, amely most a tusnádfürdői termálkutakat ismerteti, a honismeret Krizbába kalauzol, a természetvédelmi területek közül az Oszlea-hegy kerül elérhető közelségbe.
Folytatjuk a „vizes” ismertetőt, a ködről és egyéb jelenségekről olvashatnak, de színes összeállítást közlünk a következő időszakban szedhető gombafajtákról is. Különleges írásnak számít Az álskorpiók és kutatástörténetük Erdélyben című, és arra is fény derül, hogyan lehetnek tartalmasak és kellemesek a rövid nyári éjszakák.

Az Erdélyi Kárpát-Egyesület kéthavonta megjelenő, természetjárás, honismeret, környezetvédelem témaköröket felölelő kiadványát keresse az EKE-osztályoknál!

Kapcsolódók

Kimaradt?