Polgármesterjelöltek a Facebookon: ki a legnépszerűbb?

A helyhatósági választásokon induló legfontosabb jelöltek facebookos népszerűségét érte fel az Infopolitic a Politikai és Közigazgatási Tanulmányok Országos Iskolája politikatudományi karának diákjai segítségével.

A közösségi oldalon legtöbb lájkot kapó jelöltek a bukarestiek: tíz fővárosi jelölt tízezernél is több lájkja van. Gabriela Vrânceanu Firea, a szociáldemokraták főpolgármester-jelöltjje magasan vezet a népszerűségi listán, a facebookon őt támogatják a legtöbben. Nem kis meglepetésre a második helyre az Egységes Románia Pártjának alapító tagja és mindenese, a magyar- és Európa-ellenes Bogdan Diaconu került.

A független jelöltek, vagy a kisebb pártok színeiben pályázók közül a legtöbb lájkot Nicuşor Danra és Eugen Tomacra (PMP) adták. Egyébként  országos szinten alig 30 olyan polgármesterjelölt van, aki eléri a tízezer lájkot, igaz, közülük öt ötvenezer támogatónak örvend.

A vidéki városokban induló jelöltek jóval kevésbé népszerűek bukaresti „kollégáiknál”. A női jelöltek érdekes módon sokkal kevesebb hívet vonzanak a Facebookon a férfi indulóknál  – derül ki a felmérésből. Országos szinten mindössze két hölgy van, aki meghaladja a tízezer lájkot: a bukaresti főpolgármesteri tisztségért induló Gabriela Vrânceanu Firea és a craiovai polgármesteri széket megpályázó Lia Olguţa Vasilescu, mindketten a Szociáldemokrata Párt tagjai.

Lia Olguţa Vasilescut különben cseppet sem zavarja, hogy egyebek között megvesztegetéssel, pénzmosással vádolják. A korrupció elleni ügyészek szerint polgármesteri befolyását kihasználva a 2012. évi craiovai polgármester-választás idején szponzorizálás ürügyén tett szert több mint 135 ezer euróra, 2014-ben pedig közel 600 ezer lejt követelt helybéli üzletemberektől, non-profit egyesületektől. Lia Olguta Vasilescu ártatlannak vallja magát, és kijelentette, ha pártja nem támogatja jelöltségét, akkor függetlenként indul. Erre azonban nincs szükség, Liviu Dragnea pártja ugyanis kiállt mellette.

Magyarlakta városok az „élbolyban”

Számos párt egyetlen jelöltje sem éri el a tízezer lájkot, közéjük tartozik Monica Macovei M10 nevű politikai alakulata, az Országos Szövetség Románia Haladásáért (UNPR) és Mircea Geoana volt külügyminiszter Román Szociális Pártja (PRO).

Több olyan párt is létezik, amelynek legnépszerűbb és legfontosabb jelöltjei nem Bukarestben indulnak, ilyen például az RMDSZ, a UNPR, az M10, a PRO és a volt miniszterelnök, Călin Popescu Tăriceanu Liberálisok és Demokraták Szövetségének Pártja (ALDE).

Érdekes módon több erdélyi és magyarlakta város található az élbolyban, közöttük Nagyvárad, Szatmárnémeti, Nagybánya, Sepsiszentgyörgy, Brassó. Olyan jelentős román városok, mint például Iași, Ploiești nem rendelkeznek egyetlen olyan jelölttel sem, aki ott lenne a legnagyobb népszerűségnek örvendő jelöltek között.

A Szociáldemokrata Párt jelöltjei egyénként a legtöbb lájkot Bukarest mellett az Ókirályságban kapták, a párt emberei pedig a legkevesebb támogatottsággal Erdélyben rendelkeznek. A szociáldemokratákkal szemben viszont a Nemzeti Liberális Párt jelöltjei a legnagyobb népszerűséget az ország nyugati felében valamint Bukarestben érték el, népszerűtlenek viszont Moldovában.

Bukarest: szociáldemokrata győzelem?

A felmérésből a pártok viszonylatában az Infopolitic a következő következtetéseket vonta le: a szociáldemokraták listájának élén meglehetősen „vegyes társaság” áll Gabriela Vrânceanu Firea, Robert Negoiţa, Ovidiu Portariuc, Florentin Pandele (aki viszont most már független jelöltként indul, miután felesége, Gabriela Vrânceanu Firea „eltanácsolta” a pártból) és Lia Olguţa Vasilescu személyében. A szociáldemokraták jelöltjei nem örvendenek különösebb népszerűségnek Erdélyben.

A Szociáldemokrata Párt viszont azzal büszkélkedhet, hogy két női jelöltje is van a legnépszerűbb jelöltek között – egyébként ez az egyedüli párt, ahol országos viszonylatban női jelöltek szerepelnek a toplistán.

A bukaresti jelöltekről készült friss felmérés szerint egyébként a Nemzeti Liberális Párt színeiben a főváros főpolgármesteri tisztségéért induló Cătălin Preodiu a szavazatok 9 százalékára sem számíthatna. A szociáldemokrata Gabriela Vrâncea Firea 37,5 százalékot összesítene, míg a mögötte következő Nicuşor Dan 19,5 százalékot kapna. Traian Băsescu pártjának jelöltje, Robert Turcescu 8,4 százalékot kapna, ezzel 0,3 százalékkal maradna el Predoiu mögött. 

Kapcsolódók

Kimaradt?