Hamis tanúzás gyanújával bűnvádi eljárás indult a szenátus elnöke ellen

Bűnvádi eljárást indított a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Călin Popescu Tăriceanu ellen. A szenátus elnökét hamis tanúzással és bűnpártolással gyanúsítják.

A DNA keddi közleménye szerint a politikus feltételezett bűncselekménye egy korrupciógyanús ingatlan-visszaszolgáltatási ügyhöz kapcsolódik, amelynek vádlottjait a múlt héten már bíróság elé állították. Ebben az ügyben Călin Popescu Tăriceanut tanúként idézték be április 18-án.

A DNA szerint a házelnök eskü alatt a valóságtól eltérően azt állította: nem tudott a korrupciós ügy részleteiről, és nincs közeli kapcsolatban a vádlottakkal. Az ügyészek szerint Tăriceanu hazudott, amikor azt állította: nem tudott arról, hogy a vádlottak - köztük Tal Silberstein, Tăriceanu volt tanácsadója, és Dan Andronic befolyásos lapigazgató - megvásárolták Paul hercegtől (a román királyi család egyik el nem ismert sarjától) a szóban forgó telkek tulajdonjogát, vagy amikor azt mondta, nem beszélgetett egy másik vádlottal, Remus Truicával a fizetendő közjegyzői illetékekről. A vádhatóság szerint az sem igaz, hogy nem mutatta be Silbersteint más román politikusoknak.

A DNA vádirata szerint 2006 és 2013 között egy román és izraeli elkövetőkből álló bűnszövetkezet jogtalanul szerezte meg a snagovi erdő egy részét és a băneasai királyi farmot (növénytani kutatóállomást), több mint 145 millió eurós kárt okozva a román államnak. Az ingatlanokat állítólag Paul herceg jogosulatlanul követelte vissza, majd miután négy évig nem kapott választ, az ügyészség szerint felbérelte Remus Truică üzletembert, Adrian Năstase volt szociáldemokrata miniszterelnök tanácsadóját, hogy szerezze vissza az ingatlanokat.

Az ügyészek szerint az ügyben megvádolt üzletemberek pénzt adtak a román restitúciós hatóság tagjainak a megvesztegetésére, hogy Paul javára döntsenek. A herceg cserében a visszakövetelt ingatlanok értékének 50-80 százalékát fizette ki nekik.

Benjamin Steinmetz ellen is vádat emeltek

Az ügyben többek között - a Forbes folyóirat által 3,6 milliárd dollárra becsült vagyonnal rendelkező - Benjamin Steinmetz üzletember ellen, valamint két izraeli politikai tanácsadó és üzletember, Tal Silbertsein és Shimon Sheves - az 1995-ben meggyilkolt Jichák Rabin volt izraeli miniszterelnök egykori kabinetfőnöke - ellen is vádat emeltek, a DNA-nak azonban mindeddig nem sikerült elérnie előzetes letartóztatásukat.

Mivel Tăriceanut olyan bűncselekménnyel gyanúsítják, amelyet nem korábbi miniszterelnöki ténykedése idején követett el, a szenátusnak nem kell hozzájárulnia a bűnvádi eljárás lefolytatásához. A büntető törvénykönyv három hónaptól hét évig terjedő börtönnel sújtja a bűnpártolást, a hamis tanúzást pedig hat hónaptól három évig terjedő börtönnel vagy bírsággal bünteti.

Kapcsolódók

Kimaradt?