Kelemen: széthúzás helyett fejlesztésre van szükség Gyergyószárhegyen

Minden támogatását felajánlja Ferencz Tihamér RMDSZ-es polgármesterjelöltnek Gyergyószárhegy további fejlődéséért, hiszen az elmúlt években a széthúzás megnehezítette a közösség hétköznapjait, akadályozta az önkormányzati munkát – mondta Kelemen Hunor szövetségi elnök szombaton azon a lakossági fórumon, amelyet a településen tartottak meg a gyergyószéki kampánykörút állomásaként.

Az RMDSZ elnöke mellett az eseményen részt vett Moldován József parlamenti képviselő és Bende Sándor, az RMDSZ Gyergyó területi szervezetének elnöke.

 „Országos szinten is arra törekedtünk az elmúlt időszakban, hogy összefogással tegyük hatékonnyá a közösségért végzett munkát. Bízom abban, hogy a szárhegyiek is erőfeszítést tesznek a megosztottság megszüntetésére, és így be lehet majd hozni azt a lemaradást, amely érezhető a településen – akár Gyergyóremetével, akár Gyergyócsomafalvával hasonlítjuk össze” – szögezte le Kelmen Hunor, aki szerint a közösségnek a továbbiakban a vidékfejlesztési és költségvetési források ésszerű felhasználására kell összpontosítania a konfliktusos helyzetek helyett. „Karcfalvi emberként magam sem szeretem, ha valaki megmondja, mi a helyes út, és Szárhegyen sem kívülről kell diktálni ezt, a helyi közösségnek kell megtalálnia. De egy dolog biztos: Ferencz Tihamér polgármesterjelöltnek minden támogatást megadunk, amit szükségesnek lát, Gábor László leköszönő polgármesternek pedig megköszönjük a több mandátumnyi jól végzett munkáját” – fogalmazott az RMDSZ elnöke a fórumon.

Moldován József parlamenti képviselő hozzászólásában a kézzelfogható eredmények hiányát nehezményezte és hozzátette: semmilyen közösségi ügyre nem lehet jó megoldást találni akkor, ha a településen széthúzás van. „Ha a környező települések fejlődését nézzük, akkor mindenik mögött egy olyan erős csapatot látunk, amely egy közös ügyért dolgozott” – mutatott rá a képviselő, aki reményét fejezte ki, hogy június 5-e után Gyergyószárhegyen is kiegyensúlyozott önkormányzati munka lendíti majd fel a települést.

Bende Sándor, az RMDSZ Gyergyó területi szervezetének elnöke a fórumon arról beszélt, hogy a bármilyen rátermett polgármester munkája csődös lehet, ha terveit nem támogatja egy olyan önkormányzat, amelyet ugyancsak a közjó vezérel. „Szárhegy fontos befektetésektől esett el a széthúzás miatt, hiszen nem lehetett pályázatot benyújtani a fejlesztési forrásokra. Egyetlen olyan eset volt, amikor a polgármesternek jogában állt egymagában dönteni és így a falu megnyert egy ilyen pályázatot” – jelentette ki a területi szervezet elnöke.

A viták és harcok mellett is sikerül összeállítani egy olyan önkormányzati jelöltcsapatot, amely dolgozni szeretne Gyergyószárhegy érdekében a következő négy évben – hangsúlyozta felszólalásában Ferencz Tihamér, az RMDSZ gyergyószárhegyi polgármesterjelöltje. „Terveink között elsőként azoknak a fejlesztési munkálatoknak a befejezése szerepel, amelyet a leköszönő polgármesternek nem állt módjában véglegesíteni. Saját projektjeink között a járdásítást és az utcák lekövezését említeném, hiszen erre a megyei tanács által leosztott alapokat használhatjuk fel. Ezek jelenleg a legsürgetőbb gondok Szárhegyen” – vázolta a következő időszak teendőit az RMDSZ polgármesterjelöltje, aki további konkrét terveit is bemutatta a fórum résztvevőinek. „Ezek mellett folyamatos tájékoztatást is ígérünk a falunak az önkormányzat működéséről és arra kérjük a választókat, hogy ezt a fiatal és megújult jelöltcsapatot tiszteljék meg a bizalmukkal június 5-én” – tette hozzá a fórumon Ferencz Tihamér.

Az RMDSZ elnöke a gyergyószárhegyi lakossági fórum előtt Csíkszeredában a helyi termékek vásárán vett rész és beszélgetett a választókkal, majd Ditróban találkozott az RMDSZ önkormányzati jelöltjeivel és a helyiekkel, a fórumot követően pedig Gyergyószentmiklóson vett részt az RMDSZ helyi csapatával szervezett beszélgetésen.  

Kimaradt?