Hargita megyében vizsgálnak a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat orvosai

Május közepéig ismét Erdélyben vizsgálnak a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) önkéntes orvosai.  

A szervezet önkéntes orvos-csoportja május 8-tól kezdi meg újra a munkáját, a szervezet tagjai eddig is évente kétszer utaztak Hargita megyébe, ahol a megyei kórházban, iskolákban, óvodákban és egyéb gyermekintézményekben szűrik, vizsgálják és gyógykezelik a rászoruló gyermekeket. Az intézményeket gyógyszerekkel, gyógyászati segédeszközökkel, illetve szakmai továbbképzéssel is segítik.

Több tucat önkéntes orvos és egészségügyi szakember

2015-ben az önkéntesek a két út során több mint 10 000 vizsgálatot végeztek, a szűrővizsgálatok eredményeképp 40 gyermek magyarországi műtétjére és gyógykezelésére került sor és 54 gyermek jutott ingyenesen szemüveghez. Az NGYSZ gyermek-neurológusa ezen túlmenően folyamatosan támogatja munkájával a szervezet által felújított csíkszentmártoni Korai Fejlesztő Központot.

Idén májusban 32 orvos és egészségügyi szakember vesz részt a gyógyító körúton, akik Székelyudvarhelyre, Kászonaltízbe, Csíkkozmásra, Csíkszentmihályra, Gyimesbükkre, Tusnádra, Sepsibükkszádra, Oklándra, Csíkszentmártonba és Csíkszeredába látogatnak el.

Az orvos-csoportban csecsemő- és gyermekgyógyászok, gyermek-neurológus,  gyermek fül-orr-gégészek, gyermekszemész, fogorvosok, gyermek-immunológus, szülész-nőgyógyász, gyermek-urológus, ortopéd műszerész mester, mentőápolók és szakorvosjelöltek  vesznek részt.

Ingyenes fogorvosi kezelés nőgyógyászati szűrés

A korábbi évekhez hasonlóan önkéntes fogorvosok is csatlakoznak az úthoz, melynek során szűrik, illetve szükség esetén kezelik a gyerekek fogait. A mobil rendelőben dolgozó fogorvosok tavaly összesen 7 000 iskolás és óvodás gyermek fogait vizsgálták meg. Ebből Erdélyben 270 fogászati kezelést és csaknem 2500 szűrést és szaktanácsadást végeztek. A májusi úton a fogorvosok különösen nagy hangsúlyt fektetnek a megelőzésre, a fogvédelemre és a helyes fogmosási technikák bemutatására – áll a szervezet közleményében.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionja is ellátogat Erdélybe. A mobil rendelőben dolgozó orvosok szűréseket, vizsgálatokat végeznek és tanácsadást tartanak. 2015-ben több mint 700 nőgyógyászati szűrést végeztek. A nőgyógyászati szűrőkamion fenntartását a Waberer’s Zrt. biztosítja, ők végzik a műszaki karbantartást, szervízelést is.

Az orvos-csoport látogatásával egy időben idén is sor kerül a hagyományos erdélyi gyermek és ifjúsági focikupára Csíkszentdomokoson, melyet a korábbi években a legendás Aranycsapat utolsó élő tagja, a Gyermekmentő Szolgálat Sport Bizottságának elnöke, Buzánszky Jenő vezetett. Halála után az ő tiszteletére a sporteseményt Buzánszky Jenő Erdélyi Focikupának nevezték el. A korábbi évekhez hasonlóan a győztes csapatokat a Gyermekmentő Szolgálat vendégül látja a Budapest Főváros Önkormányzatával közösen szervezett budapesti Városligeti Gyermeknapon.

A Gyermekmentő Szolgálat útját idén is segíti az OTP Bank, amely 1994 óta az NGYSZ főtámogatója. Kiemelten támogatja a Gyermekmentő Szolgálat egészségügyi programját, így a májusi erdélyi orvosi körúthoz is ingyenesen biztosít két kisbuszt, egy kisteherautót és gépkocsivezetőket, továbbá egy személyautót. A Buzánszky Jenő Erdélyi Focikupa nyertes csapatainak ajándék labdákat ajánl fel.

A magyarországi gyakorlathoz hasonlóan a romániai OTP bankfiókokban is adományládákat helyeztek ki, az ezen keresztül befolyt összeg az NGYSZ Romániai Egyesület munkáját segíti.

Az idei erdélyi úthoz a Mercedes-Benz Hungária Kft. ismét a Szolgálat rendelkezésére bocsát két mikrobuszt és egy terepjárót, az Oracle Magyarország pedig egy további gépjárművet.

Kapcsolódók

Kimaradt?